A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Az olaszok szeretnének egy kreatív támadó szellemű játékost igazolni Dusan Vlahovic mögé, így jöhet képbe az angolok sokoldalú játékosa.
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Szigetországi sajtóhírek szerint a Juventus a téli átigazolási időszakban leigazolná a Liverpooltól azt a Roberto Firminót, aki az elmúlt szezonban sokszor jegelve volt és többnyire csak csereként lépett pályára, vagy a rotációban csak ötödik számú támadó volt. Most azonban a sérüléseknek köszönhetően kezdőként játszott több mérkőzést is és kiemelkedett a csapatából.
A brazil csatár kiváló a kombinatív játékban és rengeteget védekezik már a támadószekcióban, a hírek szerint pedig Massimiliano Allegri mester pont egy ilyen játékost keresne Dusan Vlahovic mögé, így már januárban megpróbálnák leigazolni őt. Firmino szerződése jövőnyáron lejár, ezért a téli átigazolási időszakban nagyon nyomott áron meglehet őt kaparintani, amire a Zebrák is számítanak.
A 30 éves játékos 2015-ben igazolt a Liverpoolhoz a Hoffenheimtől 41 millió euróért cserébe, amelyet azóta sokszorosan megszolgált és igazi közönség kedvenc lett. Az 55-szörös brazil válogatott labdarúgó a Vörösök színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 335 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 101 gólt és 77 gólpasszt jegyzett.
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…