A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Az MLS rájátszásának első fordulójában hétfőről keddre virradóra az Inter Miami 3-0-s vereséget szenvedett a New York City FC ellen, így búcsúzott a további küzdelmektől…
(Photo by Ira L. Black – Corbis/Getty Images)
Az Inter Miami rutinos klasszisa, Gonzalo Higuaín néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy az aktuális idény végeztével felhagy az aktív labdarúgással, így korábbi ígérete szerint ez volt az utolsó mérkőzése pályafutása során.
“A futball sokat adott nekem, úgy távozom, hogy mindent beleadtam és még annál is többet. Köszönöm szépen mindenkinek. Eljött a búcsú ideje!” – mondta visszavonulása bejelentése alkalmával Pipita.
A búcsúzó 34 éves támadó karrierje során a River Plate, a Real Madrid, a Napoli, a Juventus, az AC Milan és a Chelsea csapatait erősítette utolsó állomáshelye előtt. Utolsó idényében 28 mérkőzésen 16 gólt szerzett az MLS-ben.
“Az álom véget ért, egy új élet kezdődik. A fél életemet futballozással töltöttem, imádtam, és most vége. Az egész pályafutásom lepereg most a szemem előtt, a céljaim, a munka, a sok élmény, és azt kell mondjam, elégedetten hagyom el a csatamezőt, mert úgy érzem, amit adhattam ennek a játéknak, azt odaadtam. Ez a legfontosabb” – tette hozzá a meccs utáni sajtótájékoztatón.
Higuaín a hétfői mérkőzés lefújása után könnyekig hatódott a pályán:
What an incredible career 👏
An emotional Gonzalo Higuain after playing his final game. 🇦🇷 pic.twitter.com/m99OiDKkun
— Major League Soccer (@MLS) October 18, 2022
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!
Erling Haaland négy góllal jelentkezett…
Ráasául csak egyszer kaptak ki a bajnokságban eddig