A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A bajorok szeretnék felbontatni a jelenleg Franciaországban védő hálóőrüknek a kölcsönkontraktusát, miután Manuel Neuer már nem lesz bevethető az idényben lábtörés miatt.
(Photo by Tnani Badreddine/DeFodi Images via Getty Images)
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Bayern München szeretné kölcsönből visszahívni Alexander Nübelt, ehhez azonban az AS Monaco csapatát meg kell győzniük. Most úgy fest, hogy a hercegségiek elengednék kapusukat, és nem is kérnek sokat a szerződés felbontásáért, mindössze 2 millió eurót szeretnének kapni a német rekordbajnoktól a remekül teljesítő portásukért az átigazolásokban jártas Nicoló Schira értesülései szerint.
A 26 éves kapuvédőt 2021 nyarán adta kölcsön a francia alakulatnak a bajor csapat három évre, így még közel másfél szezon hátra van a szerződésből. Összesen 72 tétmérkőzésen védte a Monaco kapuját ezidáig Nübel, ahol nagyon jól érzi magát, és azt sem tartotta kizártnak, hogy hosszútávon marad a Ligue 1 jelenlegi hatodik helyezett csapatánál.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!