Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
Mindkét keddi mérkőzésen jött a papírforma az Angol Ligakupa negyeddöntőjében: a Manchester United a Charltont, a Newcastle pedig a Leicester Cityt búcsúztatta a sorozattól.
(Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images)
Anglia, Carabao Cup, negyeddöntők
A félig-meddig tartalékosan felálló ManUnited már a 21. percben vezetést szerzett a harmadosztályú Charltonnal szemben, amelynek nem sok sansza volt az Old Traffordon. Az esélytelenebb csapat ennek ellenére jól tartotta magát, a véghajrában azonban a csereként beálló Marcus Rashford kétszer is betalált, így sima lett az eredmény (3–0). A Vörös Ördögök ezzel a sikerrel bejutottak a Carabao Cup kétmeccses elődöntőjébe.
Manchester United FC – Charlton Athletic FC 3–0 (1-0)
Helyszín: Old Trafford; Játékvezető: Jarred Gillett
Gólszerzők: Antony (21.), Rashford (90., 90+4.)
Uralta a Leicester elleni összecsapást a hazai pályán játszó Newcastle United, amely a helyzetek ellenére csak a 60. percben törte meg a jeget, méghozzá az előre húzódó hátvéd, Dan Burn révén. A 2–0-s végeredményt Joelinton állította be, aki Miguel Almirón remek átadásából volt eredményes.
Newcastle United FC – Leicester City FC 2–0 (0-0)
Helyszín: St. James’s Park; Játékvezető: Darren England
Gólszerzők: Burn (60.), Joelinton (72.)
A forduló további programja:
Szerda
20:45 Nottingham Forest – Wolverhampton
21:00 Southampton – Manchester City (TV: Arena 4)
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…