Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
Vasárnapról hétfőre virradóra rendezték meg a második kör utolsó, mindent eldöntő fordulójának mérkőzéseit a Kolumbiában zajló 2023-as U20-as Dél-Amerika-bajnokságon…
(Photo by Guillermo Legaria Schweizer/Getty Images)
Az utolsó forduló mindent eldöntő mérkőzésén a győzelmi kényszerben pályára lépő Brazília két kései találattal 2-0-ra legyőzte az eddig százszázalékos Uruguayt és elhódította a korosztályos tornagyőzelmet. Az első félidőben megfontoltan futballoztak a csapatok és kevés lehetőség adódott a gólszerzésre. A szünet után a braziloknak lassan egyre sürgősebbé vált a gólszerzés és fokozták az iramo, azonban az uruguayi ellentámadások legalább annyi veszélyt hordoztak magukban. A 84. percben Kaiki remek cseleket követően balról középre ívelt, melyet az ötös elől Andrey Santos bólintott be a hálóba. Egy pillanat alatt megváltozott a helyzet, Uruguay került lépéskényszerbe és a Celeste meg is nyomta a hajrát. Az uruguayiak kitámadtak és elvesztették a labdát, Silva dos Santos egy lefordulás végén kicselezte a kapujából messze kimozduló R. Rodríguezt és az oldalvonal közeléből távolról az üres kapuba gurította a második, mindent eldöntő brazil találatot. Brazília ezzel kontinensbajnok lett, Uruguay az első vereségét éppen az utolsó meccsen elszenvedve második lett.
A rekordbajnok brazilok ezzel 12. alkalommal, 2011 óta először nyerték meg az U20-as Dél-Amerika-bajnokságot.
Brazília – Uruguay 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Andrey Santos (84.), Silva dos Santos (90+2.), ill. –
Kiállítva: Douglas Mendes (90+6.), ill. –
A harmadik helyét már korábban bebiztosító házigazda Kolumbia az utolsó mérkőzésén 2-1-re legyőzte Venezuelát, így szépen fejezte be a tornát. Az első negyedóra végén Alexis Castillo Manyoma egy jó húsz méterről megeresztett átlövéssel szerezte meg a vezetést a vendéglátók javára, majd nem sokkal a szünet előtt gólpasszt adott, amikor egy labdaszerzés után nagyszerűen ugratta ki a lendületből kilépő Jorge Cabezast, ő pedig védhetetlen gólt lőtt. A szünetben már 2-0-ra vezetett a házigazda. A Vinotinto azért nem adta fel, és a 63. percben egy szöglet utáni szituáció végén Alejandro Cova lőtte a hálóba a szépítést érő találatot. Fabricio Collocini együttese hiába igyekezett az egyenlítésért, újabb gólt nem tudtak szerezni, a vereség pedig egyúttal az idei korosztályos vb-szereplésükbe került, ugyanis lecsúsztak a kvalifikációt jelentő negyedik helyről.
Venezuela – Kolumbia 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Cova (64.), ill. Castillo Manyoma (18.), Cabezas (39.)
A negyedik helyért igyekvő csapatok csatájában Ecuador 2-1-re legyőzte Paraguayt, ezzel a címvédő a mérsékeltebb szereplés ellenére teljesítette minimális célját és jogot szerzett magának az idei U20-as világbajnokságon való szereplésre. A 12. percben egy lendületes ecuadori támadást második próbálkozásból a csapatkapitány Justin Cuero fejezett be góllal, a lapos lövése kötött ki a hosszú alsóban. Paraguay lelkesen igyekezett, de képtelen volt feljebb zárkózni, ehelyett a 73. percben Justin Cuero egy nagyszerű fejessel újra eredményes volt, mellyel csapata nagy lépést tett a három pont felé. Az utolsó tíz percen belül a Lazióban pallérozódó Diego González egy gyönyörű szabadrúgásgóllal zárkóztatta közelebb az övéit, azonban egyenlíteni már nem tudtak. Ecuador elcsípte a negyedik helyet, míg Paraguay a második kört egyetlen ponttal fejezte be az utolsó, hatodik helyen.
Ecuador – Paraguay 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Cuero (12., 73.), ill. D. González (81.)
Kiállítva: – ill. Quintana (90+1.)
6 gólos: Vitor Roque és Andrey Santos (mindkettő Brazília)
5 gólos: Brayan Alcocer (Venezuela), Fabricio Díaz, Álvaro Rodríguez és Luciano Rodríguez (mind Uruguay)
4 gólos: Justin Cuero (Ecuador)
3 gólos: Oscar Cortes (Kolumbia)
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe