Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Ahogyan arról beszámoltunk, múlt hétfőre virradóra 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, a két országban együttesen már többtízezer halálos áldozatot regisztráltak…
(Photo by Burak Kara/Getty Images)
A nemzetközi labdarúgó-szövetség egymillió dollárt adományoz a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés károsultjainak.
A FIFA hivatalos oldalán jelentette be, hogy a török és a szíriai sportági szövetséggel, valamint civil szervezetekkel egyeztetve juttatja el a rászorulóknak felajánlását, amellyel szeretne minél több érintettnek átmeneti menedéket és támogatást biztosítani. A FIFA a jövőben is tartja a kapcsolatot a helyi szervezetekkel, és figyelemmel kíséri a történéseket a további segítségnyújtás érdekében.
A február 6-án Törökországban és Szíriában pusztító 7,7 és 7,6 erősségű két földrengés több mint 42 ezer ember halálát okozta, a tíz nappal későbbi utórengés pedig az ENSZ szerint csaknem 9 millió szíriait érintett.
A török bajnokság (Süper Lig) küzdelmeit felfüggesztették a természeti katasztrófa után, két csapat visszalépett a további folytatástól.
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…