Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
Az Európa-liga nyolcaddöntőjében búcsúzó Ferencváros tagjai a legutóbbi bajnoki meccs után néhány szabadnapot kaptak, ám pénteken a zöld-fehérek már újra edzésbe álltak…
A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a fradi.hu-nak beszélt arról, hogy milyennek látja a folytatás esélyeit az elmúlt négy nap pihenője után:
“Remélem, hogy ez a néhány nap pihenő jót tett a csapatnak, akik pedig a válogatottaknál szerepelnek, önbizalommal és sikerélményekkel térnek majd vissza. Szerdától már szinte a teljes kerettel készülhetünk a MOL Fehérvár elleni fontos bajnokira. Minden csapat életében előfordulhatnak hullámvölgyek, ezért mindent megteszünk, hogy visszatérjünk a győztes útra, és hogy jövő héten a fehérváriak ellen, ráadásul hazai pályán újra győzelmet ünnepelhessünk a fantasztikus szurkolóink előtt.”
A hét hátralévő napjaiban több edzés is szerepel a programban, melyeken a Ferencváros játékosai már a bajnoki hajrára, elsőként a jövő vasárnap esedékes, MOL Fehérvár elleni hazai rangadóra készülhetnek.
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…