Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
A magyar válogatott keretéből is kikerülő rutinos hátvéd sikeres műtéten esett át…
A MOL Fehérvár hivatalos honlapján jelentette be, hogy az együttes csapatkapitánya, Fiola Attila artroszkópos térdműtéten esett át, melyet követően legalább három hónap kihagyás vár rá.
“Fiola Attila pénteken sikeres artroszkópos térdműtéten esett át. Rehabilitációja előreláthatólag három hónapot vesz majd igénybe” – erősítette meg dr. Kovács Tibor, csapatorvos.
A 33 esztendős jobbhátvéd 2014 óta 52 mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban, tagja volt a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokságon szereplő válogatottnak. A korábban a Paksot és a Puskás Akadémiát erősítő hátvéd 2016 óta áll a fehérvári csapat alkalmazásában.
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!