Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
A címvédő Real Madrid is megkezdte a Bajnokok Ligája negyeddöntőjét a Chelsea ellen a Santiago Bernabeuban. Bátran kezdtek az angolok, de ahogy sokan várták, a madridiak szép lassan átvették az irányítást, majd jöttek a gólok is. A visszavágót április 18-án játsszák le.
(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)
Az első nagy helyzet a Chelsea nevéhez fűződött, amikor Kanté ugratta ki tökéletesen Joao Félixet, ő pedig szinte egyedül mehetett a kapura, ám Militao utolérte, a lövését pedig Courtois védte. Az angolok a kontrákra játszottak inkább, de a Real Madrid is egyre jobb lett. A 20. percben pedig már a vezetést is megszerezték a hazaiak, amikor Vinícius lőtte kapura Carvajal emelését, Kepa elvetődve nagyot védett, ám éppen Benzema elé tolta a labdát, aki az üres kapuba lőtt. A 23. percben közel járt a gólhoz a Chelsea is, amikor James beadását Sterling tette kapura a bevetődő Militao elől, de Courtois hatalmasat védett a bal sarok előtt. A 26. percben Vinícius hagyott ki nagy helyzetet, amikor egyedül tört kapura Camavinga passzából, de nem találta el jól a labdát, így a visszafutó Silva kivágta a gólvonal elől. Ezt követően Benzema több lövéssel is próbálkozott, de ezek gyengék voltak, ahogy a Real többi próbálkozása a szünet előtt, így nem változott az eredmény már.
A második félidő is hasonlóan indult az elsőhöz. A 48. percben Kanté és Sterling hozott össze egy lövőhelyzetet Joao Félixnek, aki végül Courtois-nak adta a labdát a tizenhatos sarkáról. Kontra, Rodrygo megindul, fejjel megtolja a labdát, de a 16-oson közbelép, és hazaad Coulibaly. Az 50. percben Benzema passzát Modric 16 méterről centiméterekkel lőtte a bal felső fölé. Az 59. percben emberhátrányba került a Chelsea, amikor Valverde passzolt Rodrygóhoz, aki kapura tört, de Chilwell lerántotta őt a tizenhatos előtt, amiért azonnal piros lapot kapott. A 64. percben Vinícius indult meg, majd Camavinga elé sarkazott, aki a jobb felső fölé lőtt. Az emberelőnnyel egy ideig csak keveset tudott kezdeni a Real, aztán a 74. percben mégis összejött a második gól: Vinícius adta be a labdát, amire Cucurella nem ért oda, a csereként nemrég beálló Asensio viszont igen, így laposan lőtt a jobb alsóba 17 méterről. A végére már visszavett a tempóból a Real, de még a 91. percben volt egy helyzete Benzemának, amikor Alaba beadását Kepa épp a francia elé üti, de a csatár csak a léc fölé fejelte a labdát. A 93. percben Rüdiger akadályozta meg korábbi csapata szépítését, amikor Mount lőtt kapura az ötös sarkáról, de a német védő blokkolt, és így már nem változott a végeredmény.
Real Madrid – Chelsea 2-0 (1-0)
Helyszín: Santiago Bernabeu stadion (Madrid) Vezette: Francois Letexier (francia)
Gólszerzők: Benzema (22.), Asensio (74.) ill. –
Sárga lap: Camavinga (7.), Militao (83.), Carvajal (87.) ill. Fofana (5.), Kovacic (87.)
Kiállítás: – ill. Chilwell (59.)
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Alaba, Militao, Camavinga (Rüdiger, 70.) – Modric (Ceballos, 81.), Kroos (Tchouaméni, 84.), Valverde – Rodrygo (Asensio, 70.), Benzema, Vinícius Junior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Chelsea: Kepa – Fofana, Thiago Silva, Koulibaly (Cucurella, 55.) – Reece James, Enzo Fernández, Kanté, Kovacic, Chilwell – Sterling (Havertz, 65.), Joao Félix (Chalobah, 65.). Menedzser: Frank Lampard
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…
Ha nem lehet dönteni, a támadófutballt kell előnyben részesíteni…?
Hat nyeretlen meccs után győztek ismét…
Állítja, Laporta és Deco is támogatja
2025-ben érkezik Londonba
Magasabb szinten akar játszani a következő szezonban a támadó
Osztályozót kell játszania a bennmaradásért a nagy múltú együttesnek…
A Puskás Akadémia is felfért a dobogóra…
Egy pontra megközelítették a 3. helyezett Bolognát!
Ezüstérem a szezon végén…
A következő csapata a Bayern München lesz?
Bent maradt az Union Berlin, Marco Reus gólt szerzett hazai közönség előtt utolsó bajnoki mérkőzésén a Dortmund játékosaként…
Pár nappal ezelőtt nem tűnt úgy, hogy jön ez a fordulat!
Peter Bosz edzői karrierjében nagy lehetőség jött el 2017 nyarán, hiszen a Dortmund élére nevezték ki. Remek kezdés után megtört valami a csapatban, melyet már nem tudott visszafordítani, így idő előtt távoznia kellett. Később Leverkusenben és Lyonban is megfordult, ám ennél a két klubnál sem ért el komoly sikereket. Tavaly nyáron hazatért és a PSV Eindhoven kispadjára ült le….
Azonban a klub alkalmazásában marad…
2016 januárjában került a csapathoz!