Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A csütörtök esti Európa-liga-mérkőzések közt a Juventus 1-0-ra legyőzte a Sporting CP-t a negyeddöntő-párharc első felvonásán…
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
A Juventus kapusát, Wojciech Szczesny-t a találkozó első félidejében le kellett cserélni, miután a lengyel hálóőr nehéz légzéssel járó rosszullétre panaszkodott. A pályát könnyek közepette elhagyó kapus helyét Mattia Perin vette át a torinóiak ketrece előtt, Szczesny pedig orvosi vizsgálatokon esett át.
A torinói klub már a meccs közben igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy Szczesnynél mindent rendben találtak, majd nem sokkal később a kapus is megszólalt:
“Jól vagyok, kicsit izgultam, de elvégeztük az összes tesztet, és minden rendben van. Korábban sosem fordult velem ilyesmi, egyszerűen nehezen kaptam a levegőt, ezért bevallom, hogy nagyon féltem.”
“Igazság szerint láttam, hogy Perin milyen jó formában van, gondoltam lehetőséget adok neki. Sajnálom, hogy nem Pinsoglio védett, bizos vagyok benne, hogy ő nem két, hanem három nagy védést mutatott volna be a hosszabbításban” – viccelődött Szczesny a kapustársaival.
“Az egész csapat nagyon aggódott Szczesnyért, de a negatív érzéseket pozitív irányba fordítottuk, mert a második félidőben mindannyian érte is harcoltunk” – fűzte hozzá Perin.
A párharc jövő csütörtök esedékes, idegenbeli visszavágóját tehát a Juventus egygólos előnyből várhatja.
After an initial check, Tek is doing well 💪 pic.twitter.com/rKbzJLQ2zC
— JuventusFC 🇬🇧🇺🇸 (@juventusfcen) April 13, 2023
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…