Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Az Európa-konferencialigának az elődöntőinek első mérkőzésein még semmi sem dőlt el, mindkét párharc teljesen nyitott maradt a visszavágókra.
(Photo by ANP via Getty Images)
A West Ham jobban játszott, mint holland ellenfele és végül sikerült is egygólos előnyt szerezniük a visszavágóra. A vezetést a vendégek szerezték meg a 42. percben, egy labdaszerzést követően gyorsan az angolok kapujának az előterébe jutottak, majd Mijnans visszapasszát követően Reijnders átvette és gyönyörű gólt lőtt a jobb alsóba (0-1). Az egyenlítés a második félidő derekán érkezett a West Ham részéről, egy jogosan megítélt büntetőt értékesített Benrahma (1-1). A vezetést és a visszavágóra az előnyt a 76. percben szerezte Michail Antonio, egy szögletet követően Declan Rice elé került a labda, aki visszatette középre, és a védők még Aguerd fejesét blokkolni tudták, de az pont a jamaikai csatár elé pattant, aki a kapuba pöckölte a labdát (2-1). Az összecsapáson Kerkez Milos sárgalapos eltiltás miatt léphetett pályára, azonban a visszavágón már ott lehet a magyar balhátvéd.
West Ham United – AZ Alkmaar 2-1 (0-1)
Helyszín: London Stadium (London), Vezette: H. U. Meler (török)
Gólszerzők: Benrahma (67. – büntetőből), Antonio (76.) ill. Reijnders (42.)
A mérkőzés videós összefoglalója:
Fiorentina – Basel 1-2 (1-0)
Helyszín: Stadio Artemio Franchi (Firenze), Vezette: F. Letexier (francia)
Gólszerzők: A. Cabral (26.) ill. A. Diouf (71.), Amdouni (90+2.)
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…