Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Az OTP Bank Liga 32. fordulója pénteken két találkozóval vette kezdetét: előbb a Paks kapott ki hazai pályán a Puskás Akadémiától; majd a Kisvárda győzte le hazai pályán a Vasast.
Paks – Puskás Akadémia 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Plsek (76.), Corbu (90+5.)
Tipikus ‘hatpontos’ mérkőzésen a tét a bronzérem volt, hiszen aki nyer, komoly előnyre tesz szert egy fordulóval a bajnokság vége előtt a tabella harmadik helyén. Talán a nagy tét is rányomta a bélyegét arra, hogy nem láthattunk túl sok helyzetet, inkább a ‘kiegyenlített találkozó’ jelzőjét lehetett használni a látottakra.
A sokáig gól nélküli állásnál érezni lehetett, hogy aki megszerzi az első gólt, a meccset is megnyerheti: ezt a gólt a 76. percben a Puskás Akadémia szerezte, lényegében sokkolva ezzel a hazaiakat. A felcsútiak győzelme innentől megérdemeltnek tekinthető, hiszen ha azt nézzük, hogy volt egy meg nem adott góljuk is, majd a hosszabbításban másodjára is betaláltak, akkor mondhatni megérdemelten vitték el a három pontot Paksról, nagy lépést téve a bronzérem felé.
Kisvárda – Vasas 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Mesnovics (45+5. -büntetőből), Matheus (47.) illetve Berecz Zs. (39.)
Hiába szerzett vezetést a Vasas, az angyalföldiekben megint nem tudták megtartani előnyüket, igazolva azt, hogy sokan nem véletlenül hiányolták a ‘tartást’ sem a csapatból a szezon során. A Vasasnak úgy tűnik még a szép búcsú sem sikerül az első osztálytól (…)
A forduló további programja:
szombat:
14:10 MOL Fehérvár FC – Zalaegerszeg (Tv: Duna World / M4 Sport+)
17:45 Ferencvárosi TC – Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
vasárnap:
14:10 Budapest Honvéd FC – Mezőkövesd (Tv: Duna World / M4 Sport+)
17:30 Újpest – Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
A bajnokság állása:
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…