Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
A német sajtó friss információkat közölt arról, hogy az angol bajnokság (Premier League) egyik élcsapata komolyan érdeklődik a magyar válogatott csapatkapitánya iránt…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
A német Sky Sport munkatársa, Philipp Hinze információi szerint az érintett felek közt már megkezdődtek a tárgyalások, a Newcastle United pedig szívesen kifizetné Szoboszlai Dominikért az előre meghatározott 70 millió eurós összeget az RB Leipzignek.
Ugyanakkor a lipcsei újságíró felhívta rá a figyelmet, hogy a BL-be visszatérő “szarkák” a Leicester City-vel a PL-ből kieső James Maddison iránt is érdeklődnek, kettőjük közül pedig csak az egyiküket fogják megszerezni.
A 22 éves középpályás a Bundesliga aktuális kiírásában 31 pályára lépés alatt hat gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott csapattársainak, míg minden sorozatot figyelembe véve 45 találkozón kilenc találat és 13 előkészítés fűződött a nevéhez. A korábban a Red Bull Salzburgot erősítő Szoboszlai 2021 januárja óta 90 tétmérkőzésen lépett pályára az elmúlt bő két évben a Leipzigben.
Szoboszlai 2019 óta 30 alkalommal lépett pályára a magyar felnőtt válogatottban, ahol eddig hét gólt szerzett, és fiatal kora ellenére Szalai Ádám elköszönése óta a csapatkapitányi karszalagot is viselheti.
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…