Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-döntő: Mendilibar valóban csúcsra járatta a Sevillát! – képpel

A 62 esztendős spanyol tréner sevillai munkássága mellett nem mehetünk el szó nélkül, különösen azért nem, mert egy márciusban még kiesőjelölt csapatot az Európa-liga megnyerésével elvezetett a Bajnokok Ligája szereplésig.

A Sevillánál a csapat harmadik idei trénereként márciusban munkába álló Mendilibar azok után, hogy hamar biztosította az andalúz szurkolókat arról, hogy nem kell a kieséstől tartaniuk; a Manchester United majd a Junventus együttesén is túljutva úgy nyerte meg az Európa-ligát, hogy a spanyol bajnokságban (La Liga) mindössze a 11. helyen áll a Sevilla, amely az AS Roma elleni sikerével ősszel végül a Bajnokok Ligájában lesz érdekelt!

Nem hiába mondták a budapesti döntő előtt a Sevilla játékosai, hogy Mendilibar visszaadta a hitet és az önbizalmukat, a szerda esti döntővel pedig talán nem túlzás azt mondani, hogy csúcsra járatta a csapatot.

Az edzői pályafutása során csak spanyol csapatoknál (mint pl: Deportivo Alaves, Eibar, Osasuna, Levante, Atheltic Bilbao, Valladolid…) dolgozó Mendilibar ráadásul az első igazán komoly trófeáját nyerte edzői pályafutása során (a Valladoliddal lett bajnok 2006/07-es idényben a másodosztályban – a szerk.) élén , azt a José Mourinhot legyőzve, aki még nem veszített európai kupadöntőt – Örökké emlékezetes siker a budapesti mind az edző, mind a Sevilla számára!

Továbbá, José Luis Mendilibar kapcsán érdemes kiemelni azt is, hogy maximálisan elvégezte, mi több túlteljesítette feladatát, hiszen jelen szerződése az idény végéig szól a Sevillánál – Kíváncsian várjuk a folytatást!

 

(Borítókép: Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)