A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Az olasz másodosztály (Serie B) csütörtöki osztályozóján eldőlt, hogy harmadikként melyik csapat esett ki a bajnokságból…
(Photo by Luca Rossini/LiveMedia/NurPhoto via Getty Images)
A Serie B osztályozójának első mérkőzésén egy hete a Cosenza 1-0-ra győzött a Brescia ellen, a csütörtök esti visszavágón pedig 1-1-es döntetlen született, így a calabriai együttes őrizhette meg másodosztályú tagságát, a Brescia viszont a Serie B-ből is kiesett.
Andrea Pirlo vagy Roberto Baggio egykori csapata utoljára az 1984-1985-ös idényben szerepelt a harmadosztályban, azonban rendre az első két osztály valamelyikében állhatott rajthoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azóta a Brescia 2015-ben már kiesett volna a másodosztályból, de mivel több csapatot is kizárták a bajnokságból, a következő idényt is a Serie B-ben kezdte. Most azonban úgy tűnik, hogy nem úszták meg – legfeljebb abban az esetben, ha idén is lesz olyan csapat, amely nem tudja vállalni a másodosztályú indulást.
A lombardiai együttes története során 33 szezont töltött az élvonalban, utoljára a 2019-2020-as idényben volt tagja a Serie A mezőnyének. Azóta kétszer bejutott a másodosztályú rájátszásba egy hetedik és egy ötödik helyezés révén, ám a mostani kiírásban a jó kezdés után elképesztő mélyrepülést produkált és épphogy ki tudta harcolni az osztályozót, a bennmaradást azonban már nem csípte meg.
A Serie B mezőnyéből korábban automatikusan kiesett a Benevento, a SPAL és a Perugia, a harmadosztályból eddig a Catanzaro, a FeralpiSaló és a Reggiana jutott fel – ott még a rájátszás folyamatban van.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…