A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az olasz rekordbajnok Juventus vezetősége egy közleményen tudatta, hogy elhagyta az eredetileg 12 európai csapat által alapított Szuperligát…
(Photo by Giuseppe Cottini/Getty Images)
A Juventus a hivatalos honlapján közölt, hogy tájékoztatta a két megmaradt klubot, a Barcelonát és a Real Madridot, hogy tárgyalásokat kezdeményez a Szuperligából való kilépésével kapcsolatban, mivel nem látja biztosítottnak a sorozat megvalósítását.
A nemzetközi sajtóhírek szerint a torinóiak azért léptek a ki a sorozatból, mert az UEFA ötéves eltiltást helyezett kilátásba számukra.
“A klub a törvények értelmében a fentiekkel kapcsolatos megbeszélések és kiértékelésék végén folytatja majd a tájékoztatást, tisztázva, hogy a közlemény tartalmával kapcsolatosan a sajtóban megjelent rekonstrukciók közül sok (beleértve az UEFA állítólagos fenyegetéseit a szankciókkal kapcsolatosan) nem igaz. A Szuperliga projekttel kapcsolatos további információkért hivatkozzanak a klub által 2021. április 19-én és 21-én kiadott sajtóközleményekre” – kommentálta a sajtóhíreket a Juventus hivatalos közleménye.
A Juventus kilépésével csupán a Barcelona és a Real Madrid maradt az eredeti tizenkét csapat közül. A spanyol csapatok egyelőre nem ismertették álláspontjukat az olaszok döntéséről.
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…