Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool csapatának segédedzője bejelentette, hogy kisebb kihagyás vár a csapat védőjére, Trent Alexander-Arnoldra.
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
A Liverpool védője, Trent Alexander-Arnold kihagyja a Fulham elleni Ligakupa-elődöntő első mérkőzését, miután térdsérülést szenvedett, és ami miatt nagyjából három hétig harcképtelen lesz. A 25 éves angol válogatott játékos az Arsenal elleni vasárnapi, 2-0-ra megnyert FA-kupa-mérkőzésen szerzett sérülést.
A Liverpool szerda este Marco Silva csapatát fogadja az Anfielden, majd a Premier League-ben a Bournemouth ellen lép majd pályára, és még ebben a hónapban lesz a Ligakupa-elődöntő visszavágója is. Az FA-kupa negyedik fordulójában a Norwich City vagy a Bristol Rovers csapatával találkoznak, de csak a január 31-i, Chelsea elleni hazai bajnoki mérkőzés a legvalószínűbb célpont a visszatérésére.
“Trent túlterhelte a térdét a mérkőzésen, és van egy kis szakadás a lábában. Körülbelül három hétig nem léphet pályára. Nagy csapás ez számunkra, hiszen ő az egyik legfontosabb játékosunk”
– mondta Pep Lijnders, a csapat segédedzője a klub hivatalos oldalának.
“Kap egy kis pihenőt, és aztán remélhetőleg visszatérhet oda, ahol volt. Mert ez a srác minden meccsen meghatározó volt, és ő volt az, aki folyamatosan helyzeteket teremtett nekünk, és nagyfokú rugalmasságot adott a csapatnak. Nagyon fog hiányozni nekünk.”
A fiatal Conor Bradley a legvalószínűbb a helyettesítésére, mivel több védő is sérült a csapatban: Joel Matip, Andrew Robertson és Kostas Tsimikas sem bevethető még a következő hetekben.
Trent Alexander-Arnold will be sidelined for ‘a few weeks’ due to a knee injury, assistant manager Pepijn Lijnders has confirmed 🗣️
— Liverpool FC (@LFC) January 9, 2024
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…