A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
A Napoli a hétfő esti órákban tett bejelentést a csapatnál történt újabb edzőváltásról…
(Photo by Christian Hofer – UEFA/UEFA via Getty Images)
A Napoli hivatalos csatornáin keresztül számolt be róla, hogy menesztette vezetőedzői posztjáról a feladatot három hónapja ellátó Walter Mazzarrit, helyére pedig a klubnál korábban több ízben segédedzőként dolgozó Francesco Calzonát nevezte ki az idény végéig.
A 62 éves olasz szakember annak idején 2009 és 2013 között volt már a Napoli edzője, irányításával egy Olasz Kupát és egy Szuperkupát nyertek, míg a bajnokságban másodikok lettek. Mazzarrit 2012-ben az év legjobb olaszországi edzőjének járó Enzo Bearzot-díjjal ismerték el a csapat edzőjeként. Négy év után azonban az Interhez távozott, ahol egy visszafogottabb időszakot produkált, majd a Watford, a Torino és a Cagliari edzője volt. A szárdoknál egy meglehetősen hányattatott idényt produkált, nem sokkal a tavalyi májusi menesztése után a csapat kiesett az első osztályból, majd Nápolyban állt munkába.
Mazzarri november közepétől 17 meccsen ült a Partenopei kispadján, amely ebből hat mérkőzést nyert meg három döntetlen és nyolc vereség mellett.
Az újonnan kinevezett Calzona éveken át Maurizio Sarri hűséges asszisztense volt, 2015 és 2018 között dolgozott mellette a Napolinál, majd a 2021-2022-es szezonban Luciano Spalletti segédjeként tért vissza a klubhoz, azonban 2022 nyarától a szlovák válogatott szövetségi kapitánya, melyet magabiztosan juttatott ki az idei Európa-bajnokságra.
Az új tréner megbízatása az idény végéig szól, ezzel párhuzamosan a szlovák válogatottnál vállalt munkáját ugyancsak folytatni fogja.
Calzona profi klubedzőként a szerda esti, Barcelona elleni BL-nyolcaddöntőn debütálhat.
Francesco Calzona è il nostro nuovo allenatore. Benvenuto Mister!
💙 #ForzaNapoliSempre pic.twitter.com/tvU7tHQ8oN
— Official SSC Napoli (@sscnapoli) February 19, 2024
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!