Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A hónap elején az Inter Miami Hongkongban játszott felkészülési mérkőzést a helyi ligaválogatott ellen, azonban a csapat legnagyobb sztárja sérülés miatt nem lépett pályára…
(Photo by Stephen Law/Eurasia Sport Images/Getty Images)
A helyi szurkolók körében nagy felháborodást váltott ki, hogy Lionel Messi sérülésre hivatkozva nem lépett pályára az Inter Miami felkészülési mérkőzésén a hongkongi ligaválogatott ellen, ugyanis a mérkőzést előzetesen az argentin klasszissal reklámozták és sokan nyilvánvalóan miatta mentek ki a mérkőzésre.
A szervező cég a szurkolók nyomására úgy döntött, hogy kárpótlásul visszafizeti a jegyárak ötvenszázalékának összegét.
Az argentin klasszis a minap egy közösségi médiában közzétett videofelvételen beszélt arról, hogy valóban sérülés miatt hagyta ki a találkozót:
“Olvastam, hallottam, mi történt a hongkongi mérkőzés után, ezért akarom elmondani nektek az igazságot, elkerülendő a félrevezető beszámolókat. Hallottam, hogy állítólag politikai okokból nem akartam pályára lépni, de ezzel éppen úgy nem tudok mit kezdeni, ahogyan egyéb értesülésekkel sem. Ha ez lenne a helyzet, el sem utaztam volna Japánba vagy Kínába, ahol számtalanszor jártam korábban a Barcelonával és az argentin válogatottal is.”
“A meccs előtti napon megpróbálkoztam az edzéssel a jelenlévők kedvéért, amit tudtam, megcsináltam, a gyerekekkel közös bemutató gyakorlásra is elmentem, de fájt a lábam, meccset nem tudtam játszani. A következő néhány napban valamelyest javult a helyzet, ezért Japánban rövid időre pályára léptem, mert akkor már arra volt szükség annak érdekében, hogy fokozatosan visszanyerjem a formámat. Mindezt már elmondtam korábban is, de fontosnak tartottam elismételni, annyi minden elhangzott azóta. Nem múló szeretettel üdvözlöm a kínai népet, remélem, hamarosan módunkban áll majd találkozni” – tette hozzá.
🚨 Lionel Messi’s explanation to Chinese people on his absence in the friendly game 🇨🇳
— All About Argentina 🛎🇦🇷 (@AlbicelesteTalk) February 19, 2024
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…