A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
A török bajnokság (Süper Lig) hétfő esti mérkőzésén a forduló előtti éllovas Galatasaray az Antalyaspor együttesét fogadta…
(Photo by Ahmad Mora/Getty Images)
A Galatasaray hazai környezetben 2-1-es győzelmet aratott az Antalyaspor felett, ezzel visszavette a vezetést a Süper Lig tabellájának élén. A hazaiak semmit nem bíztak a véletlenre és azonnal aktívan kezdték a találkozót. Az első tíz perc végeztével a vezetést is meg tudták szerezni Kerem Aktürkoglu találatával, aki egy tizenegyest értékesített biztos lábbal. A Galata továbbra is veszélyesen futballozott, azonban az első játékrész második felében a vendégek egyre többször jöttek ki a szorításbó és alakítottak ki ígéretes helyzeteket az isztambuliak kapuja előtt. Az első félóra végén az Antalyaspor ki is tudott egyenlíteni, amikor Kaluzinski bejátszásából Sander van de Streek juttatta a játékszert közelről a hálóba. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert az első félidő ráadásában Kerem Aktürkoglu szerzett újabb gólt. Elsőre ugyan nem adták meg a kipattanóból szerzett találat, a VAR azonban megerősítette, hogy nem volt lesen. A második félidőben az Antalyaspor becsülettel próbálkozott az egyenlítésért, a Galata azonban visszaverte a támadásokat és a lefújásig megőrizte egygólos előnyét.
Mindez azt jelentette, hogy a címvédő visszavette a kétpontos előnyét a Süper Lig élén a Fenerbahcétól, míg az immár öt forduló óta nyeretlen Antalyaspor a kilencedik helyen tartózkodik.
Galatasaray – Antalyaspor 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Aktürkoglu (12., 45+1. – az elsőt büntetőből), ill. van de Streek (33.)
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…