Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
Megkezdődtek a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói, a keddi napon pedig a Bayern München fogadta a Laziót. A bajor csapat egygólos hátrányban várta a találkozót, a hazai mérkőzésre azonban összeszedte magát, és nagyon simán harcolta ki a továbbjutást.
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
Erősen kezdett a Bayern, muszáj is volt hajtaniuk, mivel egygólos hátrányban voltak az első meccs után. Mindeközben a Lazio inkább berendezkedett a saját kapuja elé, és a kontrákban bízott. A 8. percben Sané cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd visszagurította a labdát Musialának, aki lőtt is, de ketten is belevetődtek a lövés útjába. A 14. percben Musiala tekert veszélyesen 19 méterről a kapu közepe felé, de Provedel kiütötte a játékszert. Az első nagyobb helyzetük azonban a 17. percben érkezett, amikor Kane kapta a labdát a tizenhatos előterében, majd lőtt is, a labda megpattant egy védőn, így ment kicsivel mellé. Megostromolta a Lazio kapuját a hazai gárda. A 24. percben Lövések előbb Müller passzát lőtte Musiala az előtte álló védőbe, majd a lepattanót Guerreiro tűzte rá a kapura, de ebbe is belevetődött egy Lazio-játékos. A 33. percben érdekes jelenetek zajlottak le a pályán, amikor egy ígéretes helyzetben Müller passzolt volna a csapattársnak, de a bíró elcsúszott, és elakadt benne a labda. A 37. percben érkezett végre egy Lazio helyzet is, ekkor egy bal oldali beadás csúszott meg De Ligt fején, így lett jó Immobilénak, aki 7 méterről alig fejelt mellé. A 39. percben azonban mégis a Bayern szerezte meg a vezetést: Müller visszafejelt labdáját, Guerreiro lőtte el, ám elhibázta, de így lett jó Kane-nek, aki 8 méterről a kapus közreműködésével fejelt a jobb alsóba. Továbbra is fölényben játszottak a bajorok, és a hosszabbításban, a 47. percben érkezett a második találatuk is: egy szöglet után Immobile a jobb oldalra csúsztatta a labdát, csakhogy éppen De Ligt elé, aki 11 méterről, kapásból rálőtte, a lövésbe pedig még beletette a fejét Müller, így a labda védhetetlenül vágódott Provedel kapujába. Így zárult az első játékrész.
A második félidő egészen eseménytelenül indult, helyzet nem igazán volt, de főleg a Bayern dominált továbbra is. Az 59. percben Kane indult meg középen, majd a bal oldalra adta a labdát az üresen érkező Guerreironak, aki viszont a kapu jobb oldala mellé lőtt. Nem sok esély látszott arra, hogy a Lazio ma itt betalál, hiszen támadásokat is nehezen tudtak vezetni, és egyszer sem találták el a kaput. Aztán a 66. percben ismét a Bayern talált be, ezzel meglőve a harmadik góljukat: Sané tört be a tizenhatoson belülre, majd a jobb alsót vette célba, de Provedelről kijött a labda, éppen Kane elé, aki 5 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. A 71. percben ott lehetett volna a negyedik bajor gól is, amikor Musiala indult meg középen nagy lendülettel, majd kiváló ütemben passzolt Müllernek, aki a rövid sarkot vette célba, de Provedel a kapufára ütötte a labdát. A 72. percben Luis Albertnak sikerült helyzetbe kerülnie, de hiába lőtt, belelépett egy védő. A végén támadgatott a Lazio, de nem volt ezekben túl sok erő. A végén már csak a hosszú sérülés után visszatérő Gnabry pályára lépése volt a legérdekesebb dolog, és így már a végeredmény sem változott.
Bayern München – Lazio 3-0 (2-0) Összesítésben: 3-1
Helyszín: Allianz Arena (München) Vezette: Slavko Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Kane (38., 66.), Müller (45+2.) ill. –
Sárga lap: – ill. Romagnoli (80.), Cataldi (89.), Pellegrini (90+2.)
Kiállítás: – ill. –
Bayern München: Neuer – Kimmich, Dier, De Ligt, Guerreiro (Davies, 78.) – Pavlovic, Goretzka, Sané (Laimer, 89.), Müller (Tel, 78.), Musiala (Gnabry, 90+1.) – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
Lazio: Provedel – Marusics, Gila, Romagnoli, Pellegrini – Guendouzi, Vecino (Cataldi, 61.), Luis Alberto (Kamada, 80.) – Felipe Anderson (Pedro, 75.), Immobile (Taty, 61.), Zaccagni (Isaksen, 61.). Vezetőedző: Maurizio Sarri
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…