Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Döntést hozott a Spanyol Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága azzal kapcsolatban, hogy a Valencia-Real Madrid találkozón történt utolsó pillanatos események miatt hány mérkőzésre tiltják el Jude Bellinghamet.
(Photo by Mateo Villalba/Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Jesús Gil Manzano akkor fújta le a Valencia és a Real Madrid 2:2-re végződő összecsapását, amikor Jude Bellingham egy beadást kapura tudott fejelni, a labda pedig végül a hálóban kötött ki. Ezt követően az angol középpályás több játékostársával együtt megrohamozta a játékvezetőt, hogy számonkérjék, Bellingham pedig keresetlen szavakkal kérdőjelezte meg a bíró ítéletét:
Ez egy kib…ott gól volt, a labda a levegőben volt. Mi a f..z ez?
Gil Manzano ezt követően felmutatta a piros lapot a középpályásnak, Bellingham pedig maga is elismerte, hogy kimondta a fentebb feltüntetett szavakat. A piros lap következtében a 20 éves játékos eltiltottá vált, bár ez ellen fellebbezett a Real Madrid, mondván Bellingham nem sértegette a játékvezetőt.
A “Királyi Gárda” fellebbezése végül nem ért célt, a Spanyol Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltást szabott ki Bellinghamre. A középpályás így kénytelen lesz kihagyni a Celta Vigo elleni hazai, illetve az Osasuna elleni idegenbeli bajnokikat.
Jude Bellingham receives a two-match suspension following his red card against Valencia. #Bellingham | #RealMadrid pic.twitter.com/oiZpS4kce0
— Dictate Sports (@dictatesport) March 6, 2024
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…