A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Hétfőről keddre virradóra sorsolták a legrangosabb dél-amerikai nemzetközi kupasorozat, a Libertadores-kupa 2024-es kiírásának csoportbeosztását…
(Photo by Christian Alvarenga/Getty Images)
A CONMEBOL a paraguayi Luque-ban tartotta meg a Libertadores-kupa 2024-es csoportkörének sorsolását, mely során kiderült, hogy a 32 résztvevő együttes milyen rendben küzdhet a folytatásban.
A csapatokat nyolc darab négytagú csoportba sorolták, melyek közül előzetesen talán az F csoport tűnik egyfajta “halálcsoportnak”, ahol az elmúlt években két sorozatot is nyerő brazil Palmeiras ellenfelei között találjuk a Copa Sudamericanát 2022-es győztesét, az ecuadori Independiente del Vallét, valamint az argentin San Lorenzót és az uruguayi bajnok Liverpool Montevideo együttesét.
Továbbá izgalmas párosításnak tűnik, hogy egy csoportba került a címvédő Fluminense és a paraguayi Cerro Porteno, a brazil Grémio és az argentin Estudiantes La Plata, vagy éppen a Sao Paulo FC és a Barcelona SC.
A Libertadores-kupa csoportköréből a négyesek első két helyezettjei jutnak tovább a legjobb 16 közé, a harmadik helyezettek pedig a Copa Sudamericanában folytathatják szereplésüket.
A csoportkör küzdelmei április elejétől május végéig tartanak. Ezt követően a nyolcaddöntőket augusztusban, a negyeddöntőket szeptemberben, az elődöntőket októberben rendezik, míg a sorozat idei fináléjára november 30-án a Buenos Aires-i Monumentalban kerülhet sor.
A csoport: Fluminense (brazil), Cerro Porteno (paraguayi), Alianza Lima (perui), Colo-Colo (chilei)
B csoport: Sao Paulo (brazil), Barcelona SC (ecuadori), Talleres Córdoba (argentin), Cobresal (chilei)
C csoport: Grémio (brazil), Estudiantes La Plata (argentin), The Strongest (bolíviai), Huachipato (chilei)
D csoport: LDU Quito (ecuadori), Atlético Júnior (kolumbiai), Universitario (perui), Botafogo (brazil)
E csoport: Flamengo (brazil), Bolívar (bolíviai), Millonarios (kolumbiai), Palestino (chilei)
F csoport: Palmeiras (brazil), Independiente del Valle (ecuadori), San Lorenzo (argentin), Liverpool Montevideo (uruguayi)
G csoport: Penarol (uruguayi), Atlético Mineiro (brazil), Rosário Central (argentin), Caracas (venezuelai)
H csoport: River Plate (argentin), Libertad (paraguayi), Deportivo Táchira (venezuelai), Nacional (uruguayi)
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…