Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Margret Kratz távozása után kijelölték a magyar női válogatott új szövetségi kapitányát…
Szarvas Alexandra vette át a női A-válogatott irányítását. Az új kapitány tétmérkőzéseken debütálhat, hiszen a női válogatott áprilisban már az induló Eb-selejtezőkben lép pályára.
👇https://t.co/tClK3yjgIP#ittvagyunk pic.twitter.com/nLC6P3eFnU— MLSZ (@MLSZhivatalos) March 21, 2024
Az MLSZ hivatalos honlapján erősítette meg, hogy az eddig az U19-es válogatottat vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként.
A játékosként és edzőként is komoly hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező fiatal szakember 2023 nyarán tért haza hosszú külföldi tartózkodás után, hogy csatlakozzon az MLSZ szakmai stábjához. A fóti születésű, 31 éves szakember Magyarországon játékosként nyert magyar bajnokságot és kupát, ezt követően Németországban és Svájcban idegenlégiósként is helyt állt. Az aktív futball befejezése után fiú utánpótlás és női felnőtt csapatokat is irányított, hazatérése óta pedig az U19-es válogatottat vezette. Irányításával a női U19-es válogatottunk a harmadik helyen zárt erős csoportjában a franciaországi Eb-selejtező tornán, ennek köszönhetően sikerült meghosszabbítania A-ligás tagságát, vagyis az U19-es válogatott a tavaszi Eb-selejtezőkben is Európa legjobb csapatai között szerepelhet.
Az új kapitány tétmérkőzéseken debütálhat, hiszen a női válogatott áprilisban már az induló Eb-selejtezőkben lép pályára, csoportellenfelei Azerbajdzsán, Törökország és Svájc lesznek.
“Nem tudok elképzelni nagyobb megtiszteltetést annál, mint mikor egy szakember saját hazájának nemzeti csapatát irányíthatja, ezért munkámat a legjobb tudásommal és teljes erőbedobással fogom végezni. Sok külföldi és hazai mérkőzésen jelen vagyok, ezért pontosan ismerem a magyar női labdarúgás erősségét, látom a tehetségeket, de a hiányosságait is, éppen ezért szakmai stábommal azon fogunk dolgozni, hogy a játékosoknak minden lehetséges segítséget megadjunk a fejlődéshez” – nyilatkozta Szarvas a kinevezése után.
A válogatott keretének összetétele, illetve a kitűzött célok kapcsán hozzátette: “Mára elmondhatjuk, hogy szép számmal szerepelnek külföldön, elit bajnokságokban futballozó magyar idegenlégiósok. Nem akarok ígérgetni, helyette inkább azt mondom, hogy teljes odaadással és alázattal fogunk küzdeni minden mérkőzésen, és mindig arra fogunk törekedni, hogy együtt jobbak legyünk, mint amilyenek előző nap voltunk. Ezzel a mentalitással is szeretnék hozzájárulni az MLSZ elnökségének legfontosabb stratégiai célkitűzéséhez, hogy a női labdarúgásunk felzárkózzon a nemzetközi élvonalhoz, és idehaza is népszerűbb legyen. Ez a munka elképzelhetetlen a klubokkal való szoros együtt gondolkodás nélkül. A közeljövőben egyeztetek a szakmai vezetőkkel annak érdekében, hogy hatékony legyen az együttműködésünk az egyesületekkel, segítsük egymás fejlődését. Már az azeriek elleni április válogatott mérkőzésen is számítok a szurkolók biztatására, mert a női válogatottnak nagy szüksége van a növekvő nyilvánosságra és támogatásra.”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…
A holland együttes 2028-ig szóló megállapodást kötött vele!