Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Újpest bejelentette, hogy lezárult az elmúlt hetekben zajló tulajdonosváltás…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az Újpest hivatalos felületein keresztül tette közzé csütörtök este, hogy lezárult a klub tulajdonosváltása, mostantól az egyesület új többségi tulajdonosa a MOL Vagyonkezelő Kft. lett.
“Rengeteg munka vár ránk, amit el kell végeznünk. Az, hogy lezárult az adásvétel, még csak a kezdet. Minden, amit ezután teszünk, egyetlen cél felé kell, hogy mutasson, ez pedig a siker. Siker a pályán és azon kívül is. Mert az Újpestnek erről kell szólnia, erről szól a történelme alapján, benne van a klub DNS-ében. Azonban ehhez a szervezet minden területén fejlődnünk kell, és élnünk azzal a lehetőséggel, amit a MOL-csoport tulajdonosi szerepe nyújt. A hála pedig azért, mert újpesti focistagyerekként rengeteget kaptam az Újpesttől, amit szeretnék a munkámmal viszonozni” – mondta el Benczédi Balázs, a klub új ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak.
“Most az a legfontosabb, hogy a lehető legsikeresebben zárjuk a bajnokságot, nyártól pedig gőzerővel azon fogunk dolgozni, hogy mihamarabb sikereket érjünk el, és az Újpest újra a hazai futball meghatározó szereplője legyen” – tette hozzá Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU