Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Az Inter és a Napoli összecsapását követően felfüggesztették a milánóiak hátvédjét, aki az olasz válogatott keretéből is kikerült…
(Photo by Pier Marco Tacca/Getty Images)
A Serie A sportjogásza, Gerardo Mastrandrea kihirdette az ítéletet, amely szerint bizonyítékok hiányában felmentették a rasszizmus vádja alól az Inter hátvédjét, Francesco Acerbit, akire a Napoli játékosa, Juan Jesus panaszkodott, hogy az egymás elleni meccs után rasszista kifejezéseket intézett felé.
Jesus állítása szerint a lefújást követő szóváltás során Acerbi többször is “negrónak” nevezte őt degradáló stílusban, míg az Inter védője azzal védekezett, hogy annyit mondott ellenfelének: “kékre és feketére veri”.
A vizsgálat idejére Acerbit felfüggesztették és nem vehetett részt az olasz válogatott amerikai edzőtáborában, azonban további eltiltást nem szabnak ki rá, így a szünet utáni folytatásban újra klubcsapata rendelkezésére állhat.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…