A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A végéhez közeledett a felkészülési mérkőzések sora, ahol a Brazília ellen elszenvedett 1:0-s vereséget követően ezúttal Belgiumot látta vendégül a Wembleyben az angol válogatott.
(Photo by Alex Livesey – Danehouse/Getty Images)
Nem indult túl jól a mérkőzés a házigazda angolok szempontjából. Gareth Southgate már a mérkőzés előtt beszélt arról, hogy 15 játékosra sem számíthatott a keret kijelölésekor sérülés miatt, de ezen a mérkőzésen még tovább nőtt a gondok sora, miután Stonest már a 10. percben le kellett cserélni. Egy minutummal később ráadásul hátrányba is kerültek az angolok, miután Pickford a saját kapujától eltávolodva eladta a labdát, amit Onana gyűjtött be, majd Tielemans elé tálalt, aki nagyon okosan a visszafutó kapus mozgásával ellentétesen a bal alsóba lőtte a labdát, 0-1! Nem kellett azonban sokat várnia a hazai közönségnek az egyenlítésre: a 17. percben ugyanis Vertonghen szabálytalansága után büntetőt végezhetett el Toney, ő pedig magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 1-1! A 26. percben majdnem egy újabb belga gólt láthatott a közönség, igaz ez egy öngól lett volna miután Bellingham beadása után Debast kotorta centikkel a saját kapuja fölé a játékszert. A 33. minutumban a belgák követtek el nagy hibát a saját kapujuk előtt, de Bellingham a labdaszerzés után közelről nem tudta bevenni a kaput, a léc fölé lőtte a labdát. Pár perccel később aztán meg is bosszulta magát a kihagyott lehetőség! Egy indítás után Dunk vesztett el egy párharcot Lukakuval szemben, majd a bal külsővel középre tekert labdáját Tielemans fejelte a hálóba, 1-2! A szünet előtt még Bellingham és Bowen lőhetett kapura a tizenhatoson belülről, Sels viszont mindkét próbálkozást hárítani tudta, így egygólos belga előnnyel mentek szünetre a csapatok.
A második játékrész elején komoly össztűz alá vonta a belga kaput a hazai csapat. Előbb Toney lövését kellett Selsnek bravúrral védenie, majd próbálkozhatott ígéretes helyzetből, ekkor viszont az egyik védő tudott a lövésbe vetődni az utolsó pillanatban, majd az 55. percben Gomez beadása után Bellingham fejelhetett jó helyzetből, ám ennék a nagy lehetőségnél a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 63. percben egy beadás után Bowen egalizálhatott volna, a bal alsóba tartó lövése azonban nem sikerült túl erősre, így Sels leért a labdára. A 66. minutumban már nagy bravúrt kellett bemutatnia Selsnek, aki ezúttal Mainoo közeli lövését tudta a kapujából jól kimozdulva lábbal hárítani. A 79. percben aztán ismét közel járt az egyenlítéshez az angol válogatott, de Foden ötös sarkáról leadott lövése centikkel a hosszú kapufa előtt suhant el. Az angolok az utolsó percekig mentek előre az egyenlítés érdekében, így megnyílt a lehetőség a kontrákra a belgák számára. A 91. percben egy ellentámadásból le is zárhatták volna a meccset, Doku passza után ugyanis Lukebakio került ziccerben, a támadó viszont elcsúszott a lövés pillanatában, így jócskán a kapu fölé rúgta a labdát. Már-már úgy tűnt, hogy ki tudja védekezni az angolok rohamait a belga válogatott, de a 95. percben Maddison passza után Bellingham be tudta venni a kaput, így 2:2-es döntetlenre végeztek a felek!
Anglia – Belgium 2-2 (1-2)
Helyszín: Wembley Stadion Park Vezette: S. Gishamer
Gólszerzők: Toney (17. – büntető), Bellingham (90+5.) ill. Tielemans (11., 36.)
Sárga lapok: Gomez (67.), Maddison (90+1.) ill. Batshuayi (90+5.)
Kiállítás: ill.-
Anglia: Pickford – Chilwell, Stones (Gomez 10.), Dunk, Konsa – Rice, Bellingham, Mainoo (Maddison 74.), Foden, Bowen (Gordon 80.) – Toney (Watkins 80.) Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Belgium: Sels – Castagne, Debast (Faes 83.), Vertonghen, Theate (Vranckx 71.) – Tielemans (Meunier 71.), Onana, Mangala (Openda 83.) – Trossard (Lukebakio 60.) Lukaku (Batshuayi 83.), Doku Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco
A mérkőzés összefoglalója:
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!