Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
Vasárnap rendezik az El Clásicót avagy világ egyik legnagyobb rangadóját a Real Madrid – Barcelona összecsapást. Pályára lép még többek között a Liverpool is a mai nap folyamán, a Vörösök az elmúlt két bajnoki mérkőzésükön nyeretlenek maradtak, és ezúttal sem lesz könnyű dolguk a Fulham vendégeként. A Manchester United pedig a Coventry ellen próbál bejutni az FA-Kupa döntőjébe. A Bundesligában a már biztos bajnok Bayer Leverkusen a BL-t érő helyekért küzdő Borussia Dortmundhoz látogat. Az NB I-ben három találkozót rendeznek a mai nap folyamán.
A VASÁRNAPI FUTBALLPROGRAM:
NB I, 29. FORDULÓ
14:05 Kecskemét–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)
16:00 Fehérvár–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
18:30 Újpest–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
PREMIER LEAGUE, 34. FORDULÓ
14:30 Everton–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)
17:30 Fulham–Liverpool (Tv: Spíler2)
ANGOL FA-KUPA, ELŐDÖNTŐ
16:30 Coventry City (II.)–Manchester United (Tv: Spíler1)
LA LIGA, 32. FORDULÓ
14:00 Getafe–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18:30 Alavés–Atlético Madrid (Tv: Spíler1)
21:00 Real Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2)
SERIE A, 33. FORDULÓ
15:00 Torino–Frosinone (Tv: Sport2)
18:00 Salernitana–Fiorentina (Tv: Sport2)
20:45 Monza–Atalanta (Tv: Sport2)
BUNDESLIGA, 30. FORDULÓ
15:30 Werder Bremen–VfB Stuttgart (Tv: Aréna 4)
17:30 Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen (Tv: Aréna 4)
19:30 Freiburg–Mainz (Tv: Aréna 4)
2. BUNDESLIGA, 30. FORDULÓ
13:30 Karlsruhe–Hertha BSC (Tv: Match4)
LIGUE 1, 30. FORDULÓ
19:00 Toulouse–Marseille (Tv: Match4)
21:00 PSG–Lyon (Csúsztatott élő adás 21:30-tól – Tv: Aréna 4)
ROMÁN SZUPERLIGA, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 5. FORDULÓ
18:00 Sepsiszentgyörgy–Universitatea Craiova (Tv: M4 Sport+)
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…