Játékossors: tovább folytatódik Renato Sanches zuhanása! – sajtóhír
Minden arra utaló jel szerin 2016-ban a legjobb 21 éven aluli játékosnak (Golden Boy) megválasztott portugál középpályás a görög Panathinaikos játékosa lesz.
A portugál futball korábbi nagy, akinek piaci értékét mára csupán 3 millió euróra taksálják (19 évesen ez az összeg 30 millió volt – a szerk.), újra klubot válthat. A portugál A Bola című vezető sportlap állítja, a Panathinaikos együttese mind Sanches-szel, mind pedig a játékos klubjával, a PSG-vel megegyezésre jutott. Ennek értelmében a görög sztárcsapat egy évre kölcsönkéri és kapja a középpályást.
A 2016-ban Európa legjobb 21 éven aluli játékosának (Golden Boy-díj) is megválasztott Sanches kis túlzással még egy valamiben bízhat! Görögországban újra együtt dolgozhat azzal a Rui Vitoriával, akinek kezei alatt karrierje egyik legjobb idényét produkálta még a 2015/16-os szezonban, a Benfica játékosaként.
Egybehangzó hírek szerint már csak a hivatalos bejelentés várat magára a két klub részéről.
A még mindig csak 28 esztendős Reanto Sanches ugyan nem futotta be azt a nagy karriert a pályán, amit mindenki jósolt neki fiatalon. Ettől függetlenül érdemes végigmenni az általa megnyert címeken:
- Portugáliával Európa-bajnok és a Nemzetek Ligájának győztese;
- A Bayern Müncehnnel 4-szeres német bajnok, 2-szeres Német Kupa-győztes valamint 3-szor nyert Német Szuperkupát;
- a Benficával portugál bajnok és 2-szeres Portugál Szuperkupa-győztes;
- 2-szeres francia bajnok (PSG és Lille)
- Francia Szuperkupa-győztes (…)
(…) Nem éppen egy rossz felsorolás!
(Borítókép: Photo by Kevin C. Cox/Getty Images)