Régi ismerős tért vissza a Videotonhoz – HIVATALOS
Az NB II-ben szereplő Videoton a hivatalos oldalán közölt interjút a csapathoz újonnan visszatért edzővel…
A Videoton hivatalos oldalán közzétett interjúból kiderült, hogy Bekő Balázs lett a fehérváriak U19-es csapatának edzője, aki ezzel 14 év elteltével tért vissza a klubhoz:
„Utánpótlás sportigazgatónkkal, Simek Péterrel jó kapcsolatot ápolok, vele beszélgettünk arról korábban is, hogy örülne, ha ismét csatlakoznék a Vidi-családhoz. Nagyon jól esett a megkeresése, amióta 14 évvel ezelőtt távoztam a klubtól, mindig is szerepelt a terveim között, hogy egyszer szeretnék majd visszatérni az anyaegyesületemhez. Erre most adódott lehetőségem, aminek nagyon örültem, és mondhatom, nem volt kérdés, hogy igent mondok.”
„Azt látom, hogy fizikálisan, taktikailag és technikailag is jó szintet képviselnek a játékosok a meccsek alapján. Rajtuk múlik, hogy meddig jutnak majd el a karrierjükben, szeretnék nekik ebben a folyamatban segíteni, és az is fontos, hogy a saját klubunknak neveljünk ki játékosokat, akik a Videoton első csapatának lehetnek majd meghatározó tagjai” – mondta el Bekő az U19-es csapat játékosairól.
A korábban NB I-es csapatokat is irányító 53 éves tréner legutóbb az NB II-ből kieső Dorogot irányította.