Arne Slot: „az előszezon hiánya befolyásolja a játékosaim játékperceit!”
A Crystal Palace elleni vereséget követően a Galatasaray otthonában is kikapott a Liverpool, így a csapat holland edzője leginkább a csapata hiányosságaira tért ki a lefújást követő interjúban.
„Csalódást keltő, mert azért játszol futballt, hogy megnyerj egy meccset, és ezt most nem tettük meg. Számomra ez másfajta vereség volt, mint amit a Palace ellen szenvedtünk el. Most sokkal több minden tetszett, különösen az első félidőben, ami talán különbözött a Palace elleni meccstől. Aztán a második félidőben egyre nehezebb lett helyzeteket kialakítani. Egyrészt, mert az ellenfél mindent beleadott, másrészt pedig azért, mert alig játszottunk a második félidőben. Ez alatt azt értem, hogy a labda alig volt játékban.”
Arról, hogy a rotáció hatással van-e az egyéni hibákra…
„Ez nehéz kérdés. Rengeteg oka lehet annak, hogy egy játékos elront egy passzt vagy hibázik. Amit láthattok, hogy néhány játékosunk kihagyta az előszezont, így egyszerűen nem lehet őket minden egyes meccsen pályára küldeni. Illetve lehet, de azzal kockáztatnánk a sérüléseiket. Ez azt jelenti, hogy nem mindig azért rotálok, mert akarok, hanem néha muszáj, mert egy játékos egyszerűen nincs még kész arra, hogy hét-nyolc nap alatt háromszor is 90 percet játsszon.”
Nagyon szeretem a keretemet, de nincs 25–26 játékosunk. Ennek viszont az a következménye, hogy mivel Hugo, Isak, Bradley és Mac Allister nem kapták meg azt az előszezont, amit egy játékosnak meg kellene, ezért nem tudom őket minden egyes alkalommal pályára küldeni”