Serie A: hátrányból fordítva nyert a Fiorentina otthonában az AS Roma – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a Fiorentina otthonába látogatott az AS Roma.
Hátrányból fordított az AS Roma
A mérkőzés első komolyabb helyzete a 14. percben alakult ki, abból viszont meg is szerezte a vezetést a Fiorentina. Két Roma játékos egymásnak szaladt, így Nicolussi Caviglia azonnal indítani tudta Moise Keant, a támadó pedig egy az egyben vezethette Ndickára a labdát, azonban nem csellel próbálkozott, hanem megtolta a jobb lába felé a labdát és 18 méterről óriási erővel a kapu bal oldalába vágta a labdát, 1-0! A 22. percben azonban sikerült egyenlítenie az AS Romának. Dovbyk kapott egy labdát a 16-oson belül, amit azonnal letett lövőre sarokkal Baldanzi irányába, de végül Soulé számára lett jó, aki kapásból 17 méterről a jobb kapufa mellé bombázta a labdát, 1-1! A 30. percben pedig már a vendégeknél volt az előny. A jobb oldalról Soulé végzett el egy szögletet, amire a rövid saroknál Cristante érkezett és bólintott a kapuba, 1-2! A labdába ugyan beleért De Gea, de menteni már nem tudott.
Megtudta tartani előnyét a fővárosi alakulat
A második félidő első komoly lehetőségére a 74. percig kellett várni, akkor a csereként beálló Piccoli tüzelt kapura, de csak a felső lécet találta el. A hosszabbítással együtt hátralévő bő 20 percben pedig még egy-egy komolyabb lehetőséget tudtak kidolgozni a csapatok, de sem Gosens, sem Dybala nem célzott elég jól, így maradt az első játékrészben kialakult eredmény. Az AS Roma a győzelmével vezeti a bajnokságot, de az AC Milan csak késő este játssza le soron következő mérkőzését. A Fiorentina pedig továbbra is nyeretlen és 3 pontot gyűjtve a 17. helyet foglalják el a tabellán. Az újabb firenzei vereség minden bizonnyal Stefano Pioli állásába került.
Fiorentina – AS Roma 1-2 (1-2)
Helyszín: Stadio Artemio Franchi (Firenze) Vezette: A. Colombo
Gólszerzők: Kean (14.) ill. Soulé (22.), Cristante (30.)
Sárga lap: Gudmundsson (43.), S. Pioli (44. – pályán kívül), Marí (70.) ill. Cristante (3.), Tsimikas (65.), Wesley (68.)
Kiállítás: – ill. –
Fiorentina: De Gea – Pongracic, Marí (Comuzzo 75.), Ranieri – Dodo (Fortini 81.), Nicolussi Caviglia, Mandragora (Dzeko 75.), Gosens – Fazzini (Ndour 67.), Kean, Gudmundsson (Piccoli 46.). Vezetőedző: Stefano Pioli
AS Roma: Svilar – Celik, Mancini, Ndicka – Wesley (Ziolkowski 81.), Cristante, Koné, Tsimikas (Rensch 68.) – Soulé (El Aynaoui 81.), Dovbyk (Dybala 59.), Baldanzi (Pellegrini 59.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 6. forduló eddigi eredményei és további menetrendje:
Péntek:
Verona – Sassuolo 0-1
Szombat:
Lazio – Torino 3-3
Parma – Lecce 0-1
Inter – Cremonese 4-1
Atalanta – Como 1-1
Vasárnap:
Udinese – Cagliari 1-1
Bologna – Pisa 4-0
Fiorentina – AS Roma 1-2
18:00 Napoli – Genoa (Tv: Match 4)
20:45 Juventus – AC Milan (Tv: Match 4)
A bajnokság állása:
(Borítókép: Gabriele Maltinti/Getty Images)