Premjer Liga: megakadt a Szpartak felzárkózása, nem bírt a Dinamóval
Az orosz bajnokság (Premjer Liga) 18. fordulójában két várakozáson alul teljesítő moszkvai vetélytárs, a Szpartak és a Dinamo küzdött egymással…
A Szpartak Moszkva és a Dinamo Moszkva egymás elleni fővárosi rangadója 1-1-es döntetlennel ért véget.
A mérkőzés elején némi meglepetésre a vendégek szerezhettek volna vezetést, de Tyukavin gólját les miatt érvénytelenítették. Az első húsz perc végén a Szpartak viszont már tényleg előnybe került, miután Oszipenko öngólt vétett. Az első játékrész végeztével is a vendéglátók vezettek egy góllal. A szünet után folytatásban a Dinamo játéka egyre jobban feljavult és a 61. percben ki tudtak egyenlíteni Ivan Szergejev találatával. A hátralévő félórában mindkét csapat előtt adódtak még lehetőségek, a Szpartak hiába próbálkozott, nem tudta bevinni a győztes gólt.
A moszkvai döntetlen után a Szpartak a hatodik, a Dinamo a tizedik helyen áll a 16 csapatos bajnokságban.
Szpartak Moszkva – Dinamo Moszkva 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Oszipenko (19. – öngól), ill. Szergejev (61.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Dmitry Korotayev/Epsilon/Getty Images)