PL: nem tudta legyűrni a Nottinghamet az Arsenal! – videóval
Az angol bajnokság (Premier League) 22. fordulójának szombati játéknapját a Nottingham Forest és a listavezető Arsenal összecsapása zárta.
Arsenal fölény kevés helyzettel
Az első percektől kezdve az Arsenal irányította a játékot, a Nottingham a stabil védekezésre rendezkedett be. A vendégek eleinte nem is tudtak fogást találni a Forest védekezésén, de a félidő közepén így is majdnem megszerezték a vezetést. A 29. percben Madueke megpattanó lövésére Martinelli robbant rá a kapu előterében, de a pár méterről leadott lövése a bal alsó sarok mellett hagyta el a játékteret. A 41. minutumban Gyökeres került majdnem ziccerbe Murillo hibája után, de a védő visszaért és blokkolni tudta a támadó lövését.
Nem tudtak túljárni Sels eszén
Mikel Arteta nem volt elégedett játékosai teljesítményével, mindezt jól mutatja, hogy az 57. percre már négyet is változtatott csapatán a baszk menedzser. A mérkőzés első kaput találó lövésére az 59. minutumig kellett várni, amikor Rice kapáslövését hárította bravúrral Sels. A 65. percben már egy hatalmas védésre volt szükség a hazaiak kapusától, aki Saka felhőfejesét tolta ki a kapu jobb oldalából. A 71. percben Rice szabadrúgása után Merino tudott fejelni, de a kísérlete kevéssel a bal alsó sarok mellé ment. Ezzel viszont ellőtte minden puskaporát az Arsenal, újabb nagy lehetőséget ugyanis nem tudtak kialakítani. A londoni csapatnak így meg kellett elégednie egyetlen ponttal, ezzel átmenetileg 7 egységnyire nőtt az előnyük.
Nottingham Forest – Arsenal 0-0 (0-0)
Helyszín: City Ground Vezette: M. Oliver
Gólszerzők: -ill.-
Sárga lap: Aina (90.) ill. Timber (37.)
Kiállítás: –ill.-
Nottingham Forest Sels – Aina, Milenkovic, Murillo, Williams – Anderson, Sangaré, Dominguez (Hutchinson 89.) – Gibbs-White, Igor Jesus (Ndoye 76.), Hudson-Odoi Vezetőedző: Sean Dyche
Arsenal: Raya – Timber, Gabriel, Saliba, White – Rice, Zubimendi (Eze 79.), Ödegaard (Merino 57.) – Martinelli (Trossard 46.), Gyökeres (Gabriel Jesus 57.), Madueke (Saka 57.) Vezetőedző: Mikel Arteta
A mérkőzés összefoglalója:
A 22. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Manchester United – Manchester City 2-0
Chelsea – Brentford 2-0
Leeds United – Fulham 1-0
Liverpool – Burnley 1-1
Sunderland – Crystal Palace 2-1
Tottenham – West Ham United 1-2
Nottingham Forest – Arsenal 0-0
Vasárnap:
15:00 Wolverhampton – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
17:30 Aston Villa – Everton (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 Brighton – Bournemouth (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása: