Nyáron visszatérhet az MTK-hoz a klub egykori saját nevelésű játékosa – sajtóhír
Hazai sajtóinformációk szerint a Paks rutinos hátvédje visszatérni készül egykori nevelőegyesületéhez…
A Nemzeti Sport információi szerint a Paks jobbhátvédje, Hinora Kristóf megegyezett egykori csapatával, így nyártól az MTK Budapesthez igazol.
A lap úgy tudja, hogy a 28 éves védő klubváltása összefügg Bévárdi Zsombor átigazolásával, aki már a télen Paksra szerződött az MTK-tól.
Hinora annak idején az MTK-ban nevelkedett, melytől 2017-ben előbb kölcsönbe, Nyíregyházára távozott, majd 2018-ban végleg búcsút intett, amikor Vasashoz szerződött. Ezt követően hat éven át erősítette az angyalföldieket, összesen csaknem 200 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Tavaly februárban igazolt az atomvárosiakhoz, ahol 22 NB I-es találkozón szerepelt, ezeken két gólt szerzett.
Hinora korábban az MTK-nál csak a korosztályos együttesekben és az NB III-as második csapatban szerepelt.