Robbie Keane kritikus volt a győzelem ellenére: „Minden túl lassú volt”
Az NB I 29. fordulójának péntek esti programjában a Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott a Diósgyőri VTK felett…
A Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane a meccs utáni sajtótájékoztatón értékelte a zöld-fehérek legutóbbi győzelmét:
„Nem volt energiánk. Minden túl lassú volt. Nem járattuk elég gyorsan a labdát, és nem mentünk be veszélyes területekre. Ennyire egyszerű” – felelte Keane, miután arról kérdezték, mi nem működött a csapat játékában az első 45 percben.
Keana elismerte, hogy amíg a szurkolók ébresztőt kiabáltak az első játékrész lefújásakor, részéről ennél több is elhangzott az öltözőben.
„Az utolsó mérkőzések jönnek, meg kell őket nyerni. A fociban 90 percig tart a játék, nem 45-ig – nyomatékosította az ír szakember, akinek Elton Acolatsét és Bamidele Yusufot is kényszerűségből kellett lecserélnie. Ennek kapcsán elmondta, hogy a jó futballistákat jobban kellene védeni, két rossz belépő után ugyanis most bizonytalan ideig kiesett két játékos.
A Ferencváros továbbra is második az NB I-ben, három ponttal lemaradva az éllovas ETO FC Győr mögött, de a fővárosiak jövő kedden pótolják a Puskás Akadémia elleni, korábbról elhalasztott bajnokit.
(Borítókép: Photo by Jon Hobley/MI News/NurPhoto via Getty Images)