Szomorú befejezés: Szalah liverpooli karrierje idő előtt véget érhetett
A Liverpool 3-1-es győzelmet aratott a Crystal Palace ellen, azonban elvesztette a csapat búcsúzó ikonját…
Az egyiptomi válogatott igazgatója, Ibrahim Hasszan szerint a Liverpool egyiptomi csatára, Mohamed Szalah combhajlító sérülést szenvedett a Crystal Palace, amely miatt ebben az idényben már nem lesz bevethető. Az angol klub még nem közölt részleteket a 60. percben lecserélt játékos állapotáról.
„Szakadása van, ami négy hét kihagyást jelent” – jelentette ki a sportvezető, aki hozzátette, a támadó a június 11-én kezdődő világbajnokságra felépül.
A 33 éves futballista azt már korábban bejelentette, hogy nyáron kilenc szezon után elhagyja a „vörösöket”, akikre még négy Premier League-találkozó vár májusban: 9-én a klubvilágbajnok Chelsea-t, 24-én a Brentfordot fogadják, míg 3-án a Manchester United, 17-én pedig Aston Villa vendégei lesznek.
Szalah a klub történetének harmadik legeredményesebb játékosa, ebben az idényben 12-szer talált be és kilenc gólpasszt adott.
Az egyiptomi csapat Belgiummal, Új-Zélanddal és Iránnal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.
(Borítókép: Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)