Libertadores-kupa: hibátlan újonc és körbeverések a harmadik forduló után – KÖRKÉP
Keddtől csütörtökig rendezték meg a Libertadores-kupa idei kiírásában a csoportkör harmadik fordulójának egyes mérkőzéseit…
A Libertadores-kupa második fordulója után két héttel bonyolították le az aktuális, harmadik kör meccseit.
Három forduló után mindössze két csapat mondhatja magát százszázalékosnak. A kupában története során először részt vevő Independiente Rivadavia a Copa Argentina tavalyi győzteseként kvalifikálta magát, most pedig háromból három sikerrel kezdett, miután legutóbb a mesterhármasig jutó Alex Arce főszereplésével 4-1-re nyert a venezuelai La Guaira ellen. A közelmúltban edzőt váltó brazil Corinthians a csoportbeli harmadik győzelmét az uruguayi Penarol ellen aratta, és a hatpontos Platense előtt vezeti a négyesét.
A címvédő Flamengo az első két mérkőzése megnyerése után a harmadik fordulóban 1-1-es döntetlent játszott az Estudiantes La Plata ellen. Ugyanakkor sokba kerülhetett ez a meccs csapatnak, mivel Giorgian De Arrascaeta kulcscsonttörést szenvedett, így veszélybe került a vb-szereplése is. A találkozó második felében a kispadoknál kitört csetepaté következtében mindkét vezetőedzőt kiállította a játékvezető. Az első pontvesztése ellenére a Rubro-negro vezeti a csoportját.
A szintén a végső győzelemre is esélyesnek tartott Palmeiras a második idegenbeli meccsén is ikszelt, ezúttal a paraguayi Cerro Portenóval nem bírt, így a Verdao három kör után csupán ötpontos. Az F jelű négyest jelenleg meglepetésre éppen az a perui Sporting Cristal vezeti hat ponttal, melyet a Sao Pauló-i csapat le tudott győzni.
A nagy visszatérő Boca Juniors az első két meccse megnyerése után ebben a fordulóban először kapott ki, miután egy félidőt emberhátrányban játszva 1-0-ra alulmaradt a Cruzeiro ellen. A brazil és az argentin klub mellett a chilei Universidad Católica ugyancsak hatpontos, a szabályozás értelmében a CONMEBOL egy „mini-tabellát” hozott létre, amelyben csak az egymás elleni meccseket veszik figyelembe: mindhárom csapat 3 pontot gyűjtött (mindenki nyert egy meccset és veszített egyet a többiek ellen), a gólkülönbsége az egymás elleni meccseken mindhárom csapatnak 0. Így aztán a sorrendet az egymás elleni meccseken szerzett gólok száma határozza meg: az Universidad Católica 3 gólt szerzett ezeken a találkozókon (egyet a Boca, kettőt a Cruzeiro ellen), míg a Boca és a Cruzeiro csak 2-2 találatot jegyzett. A hátralévő három körben el kell dönteniük, hogy melyik két csapat jut tovább közülük a legjobb 16 közé.
Még ennél is kiegyenlítettebb a helyzet a B csoportban, ahol mind a négy csapat négy pontot szerzett három forduló alatt. A héten a kolumbiai Deportes Tolima magabiztosan verte a chilei Coquimbo Unidót, míg a perui Universitario a 35. perctől emberelőnyben játszva múlta felül az uruguayi Nacionalt.
A Boca-féle csoporthoz hasonlóan a G csoportban ugyancsak három hatpontos csapatot találhatunk: a fentebb ismertetett körbeverésre vonatkozó szabályozás alapján az ecuadori LDU Quito áll a legjobban, a tavalyi Copa Sudamericana-győztes Lanús a második, a nemzetközi kupaújonc Mirassol pedig harmadik jelenleg a csoportban.
A H csoportban az Ángel Di María által fémjelzett Rosario Central és az ecuadori Independiente del Valle egyaránt mindkét meccsét megnyerte azóta, hogy a nyitófordulóban döntetlenezett egymással, így hét-hét ponttal fej-fej mellett vezetik a H csoportot.
A külön kiemelt körbeveréses csoportok negyedik csapata rendszerint nullapontos, az ecuadori Barcelona SC esetében kétségtelenül csalódás a háromból három vereség, a bolíviai Always Ready a 32 csapatos főtábla egyedüli tagjaként még gólt sem tudott szerezni, de a paraguayi Libertad és a perui Cusco sem különösebben dicsekedhet az eddigi, eredménytelen szereplésével.
A forduló mérkőzése: Universitario – Nacional (4-2)
A mérkőzés igazi gólparádét hozott. Bár a vendégek korán vezetést szereztek egy büntetővel, a hazaiak még az első félidőben egyenlíteni tudtak, majd igazi fordulópontot jelentett, hogy a 35. percben emberelőnybe is kerültek. Az Universitario innentől átvette az irányítást és több szép gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot, így három forduló után mind a négy csapat 4 ponttal áll.
A forduló játékosa: Ignacio Ovando (Rosario Central)
A venezuelai Universidad Central elleni 3–0-s idegenbeli győzelem során ő nyitotta meg a gólok sorát, és végig tarthatatlan volt a szélen, és az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtott, hátvéd létére aktívan részt vett a támadásokban. Ovando közreműködésének köszönhetően a Canalla továbbra is veretlenül áll csoportja élén.
A csoport:
Estudiantes La Plata (argentin) – Flamengo (brazil) 1-1
Independiente Medellín (kolumbiai) – Cusco (perui) 1-0
A csoport aktuális állása
B csoport:
Deportes Tolima (kolumbiai) – Coquimbo Unido (chilei) 3-0
Universitario (perui) – Nacional (uruguayi) 4-2
A csoport aktuális állása
C csoport:
Bolívar (bolíviai) – Fluminense (brazil) 2-0
Independiente Rivadavia (argentin) – La Guaira (venezuelai) 4-1
A csoport aktuális állása
D csoport:
Cruzeiro (brazil) – Boca Juniors (argentin) 1-0
Barcelona SC (ecuadori) – Universidad Católica (chilei) 1-2
A csoport aktuális állása
E csoport:
Platense (argentin) – Independiente Santa Fe (kolumbiai) 2-1
Corinthians (brazil) – Penarol (uruguayi) 2-0
A csoport aktuális állása
F csoport:
Sporting Cristal (perui) – Atlético Junior (kolumbiai) 2-0
Cerro Porteno (paraguayi) – Palmeiras (brazil) 1-1
A csoport aktuális állása
G csoport:
Lanús (argentin) – LDU Quito (ecuadori) 1-0
Mirassol (brazil) – Always Ready (bolíviai) 2-0
A csoport aktuális állása
H csoport:
Libertad (paraguayi) – Independiente del Valle (ecuadori) 2-3
Universidad Central (venezuelai) – Rosario Central (argentin) 0-3
A csoport aktuális állása
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Christian Alvarenga/Getty Images)