Carrick: „szoros és izgalmas mérkőzésre számítok!”
A bombaformában lévő Manchester United egy nagy hajrával biztosítaná be a helyét a tabella dobogóján, azonban Michael Carrick tisztában van vele, hogy ehhez a kiírás egyik legnagyobb rangadóját kell megnyerniük ma délután.
„A lehető legnagyobbak között van” – mondta Carrick a mérkőzés jelentőségéről.
„Amióta a klubhoz érkeztem, azonnal megértettem, mit jelent ez a rangadó a klubnak és a szurkolóknak világszerte. Az érdeklődés, az, hogy mennyi tekintet szegeződik majd a vasárnapi meccsre, szinte felfoghatatlan, ha belegondolsz. Sok okból különleges mérkőzés, ezért nagyon-nagyon várom.
Folyamatosan fejlődni akarunk. Van még munka bőven. Előrébb akarunk végezni a tabellán, szóval még semmi sincs lezárva. A hétvége után sem lesz kész semmi. Tovább kell nyomnunk, és erősen akarjuk befejezni a szezont, hogy ebből építkezve a következő idényben is sikeresek lehessünk. Várom a meccset. Szoros lesz és izgalmas, ebben biztos vagyok.
Nagyon jó helyzetből várjuk a találkozót. A srácok jó formában vannak, magabiztosak, én pedig nagyon izgatottan várom a meccset. Egy erős szezonzárás mindenképpen segítene a továbblépésben.”