Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög labdarúgó-válogatott immáron kapitánnyal a fedélzeten várja a 2016-os franciaországi tornára való kvalifikációt. A leköszönő Fernando Santos helyét az AS Monaco által “kirakott” Claudio Ranieri vette át.
A 62 esztendős szaktekintély két esztendőre, tehát az Európa-bajnokság végéig szóló szerződést kötött a Görög Labdarúgó-szövetséggel. Ranieri két év alatt 1,6 millió eurót, azaz körülbelül 500 millió forintot fog keresni.
Az elvárások egyértelműek, kivezetni a nemzeti csapatot a kontinensviadalra, ott pedig a lehető legjobb eredményt elérni. Claudio Ranieri neve bizonyára minden futballszerető számára jól cseng, a tréner számtalan helyen megfordult, ezek közül párat felsorolunk: Napoli, Valencia, Atletico Madrid, Chelsea, Juventus, Roma, Internazionale és Monaco, emellett pedig kisebb csapatok kispadján is ült.
Arrow
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…