Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
A brazil válogatott régi-új szövetségi kapitánya, Dunga kihirdette csapata első keretét azóta, hogy ismét kinevezték posztjába. A korábban elmondottakból már lehetett rá számítani, hogy a szakvezető új irányvonalat akar felmutatni, amihez új emberek beépítése, régiek kiírása lesz szükséges.
Úgy tűnik, hogy Dunga nem volt hangember, és nem véletlenül kritizálta többek között a Barcelona védőjét, Daniel Alvest is, ugyanis őt is kihagyta a csapatból. Ugyanúgy mint a például kifejezetten Scolari-kedvencnek számító Fredet is.
Sőt, az új „Selecaoban” mindössze tíz olyan név található, akik ott voltak a huszonhárom fős világbajnoki keretben is.
Természetesen ott van a kiválasztottak között Neymar is, akivel eséllyel vehetik majd fel a versenyt Kolumbia, és Ecuador elleni, közelgő barátságos meccseken.
Brazil keret:
Kapusok: Jefferson, Rafael Cabral.
Védők: David Luiz, Marquinhos, Gil, Miranda, Maicon, Filipe Luis, Alex Sandro, Danilo.
Középpályások: Luiz Gustavo, Elias, Fernandinho, Ramires, Everton Ribeiro, Oscar, Hulk, Ricardo Goulart, Willian.
Támadók: Neymar, Coutinho, Diego Tardelli.
Balogh József
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…