Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Felemás mérleggel várhatja a csütörtöki, belgák elleni találkozót a magyar U19-es válogatott, miután egygólos vereséget szenvedtek Szlovéniától a lányok.
A nyitány nem is sikerülhetett volna jobban. Szombat este Észtország ellen remek futballal nyertek négygólos különbséggel a magyar lányok a Bükön és Szombathelyen zajló EB-selejtezőn. A mieink akkor szűk félóra kellett, hogy feltörjük az észtek védekezését. Szabó Dorottya révén sikerült is, majd a szünetig Nagypál Fatima szép emelésével lett kettő közte, végül Szabó Viktória is betalált. A második játékrészben egészen a hajráig kellett várni az újabb találatra, ekkor Dencz Orsolya tizenhétről lőtt az észtek kapujába.
Turtóczki Sándor akkor elégedetten nyilatkozott a lefújás után: „Gratulálok a lányoknak, mert egy fizikálisan erős ellenféllel szemben sikerült magabiztosan győznünk. Az első gólig kissé feszültek voltak a lányok, de a vezetés megszerzését követően magabiztosan, helyenként jól játszva sikerült megszereznünk a győzelmet. Az első lépést megtettük céljaink elérése elé, bízom benne, hogy a folytatás is hasonlóan sikerül majd.”
A szombati felállás:
Magyarország-Észtország 4-0 (3-0)
Magyarország: Samu Anna – Nagypál Fatima, Partin Nicole (Vicsek Nóra, 92.), Király Bianka, Szabó Dorottya – Szabó Viktória – Bokor Adrienn, Dencz Orsolya, Kaján Zsanett (Diószegi Fanni, 71.), Vidovenyecz Anna – Csorbai Nikolett (Farádi Szabó Edina, 81.)
g.: Szabó Dorottya (27.), Nagypál Fatima (36.), Szabó Viktória (41.), Dencz Orsolya (82.)
A nap másik meccsén Belgium hasonlóan magabiztosan intézte el Szlovéniát.
A második játéknap már nem alakult a legszerencsésebben, hiszen Belgium újabb sikerével lépéselőnybe került, igaz az északiak mindössze egy góllal bizonyultak jobbnak az észteknél. Ennek tudatában lépett pályára fél öttől a magyar csapat, amely öt helyen is megváltozott kezdővel állt ki Szlovénia ellen. Az első percek inkább a játék tördeléséről szóltak, melynek következtében egyik csapat sem tudott igazán felülkerekedni a másikon. Az idő előrehaladtával némi fölénybe került a magyar csapat, de továbbra sem sikerült gólhelyzetet kialakítani. Sőt, ahogy mondani szokták, a ki sem alakított helyzetekkel nem lehet mit kezdeni. A szünetig inkább a szabálytalanságok, mint a kidolgozott akciók voltak előtérben, ami fordulás után sem nagyon változott. A szünetben két cserét is eszközölt a magyar kapitány, Partin Nicole és Vidovenyecz Anna érkezett Görög Zsófia és Csorbai Nikolett helyére. Ezzel valamelyest sikerült stabilizálni a játékunkat, de a kapura továbbra is veszélytelen volt minkét csapat, egészen a hatvanadik percig, amikor is Predanič érkezett, és bevágta az első helyzetét Szlovéniának. A folytatásban sem sokat javult a mieink teljesítménye, így törvényszerű volt, hogy hiába próbálkoztak a mieink, nem jött össze semmi sem. A hajrában aztán rövid idő alatt megfogyatkozott a magyar csapat. Kaján Zsanett két buta szabálytalanság miatt kiállíttatta magát, így a belgák elleni csütörtöki összecsapáson nem léphet pályára. Ezzel a vereséggel nagyon megnehezítette saját dolgát a magyar együttes, mert a záró meccsen csak a győzelemmel van esély kivívni az elitkörbe jutást. Függően persze attól, hogy Szlovénia mit játszik Észtország ellenében. Amennyiben nyer, a gólkülönbség is számíthat. De ez még a jövő zenéje.
A mieink hétfői felállása:
Magyarország – Szlovénia 0-1 (0-0)
Magyarország: Samu Anna – Vicsek Nóra, Bokor Adrienn, Viczai Katalin, Szabó Dorottya – Szabó Viktória – Farái-Szabó Edina, Görög Zsófia (Partin Nicole, a szünetben), Kaján Zsanett, Diószegi Fanni (Dencz Orsolya, 81.) – Csorbai Nikolett (Vidovenyecz Anna, a szünetben)
kiállítva: Kaján Zsanett (90., második sárga lappal)
A csoport állása:
1. Belgium 6 pont, 2. Szlovénia 3 pont, 3. Magyarország 3 pont, 4. Észtország 0 pont
Következik:
2014. szeptember 18., csütörtök
15.30 Magyarország – Belgium – Szombathely (Az időjárás függvényében változhat)
15.30 Szlovénia – Észtország – Bük
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…