Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Bár még mindig voltak elégedetlenkedő madridi szurkolók, a „Királyiak” tegnapi játéka egy kis fény lehetett végre az alagút végén. A Real ugyanis a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában 5-1-es győzelmet aratott, az FC Basel ellen.
Idénybeli eddigi legjobb produkcióját nyújtotta tegnap este a Real Madrid, ez pedig okot adhat most már némi optimizmusra, a csapat tagjai, és szurkolói körében. Természetesen fontos a pozitív reményeket tudatosítani a klub rajongóiban is, ezért a győztes csata után szinte minden játékos kiemelte, hogy a siker elindíthatja a csapatot a felfelé. Ilyen véleményen van a gárda horvát középpályása, Luka Modric is, aki úgy gondolja, hogy ők lehetnek a Bajnokok Ligája történetének első csapata, aki képes lesz megvédeni előző szezonbéli trónra jutását.
„Hosszú út áll előttünk. Nincs csapat, amely két Bajnokok Ligája címet nyert volna egymás után. Remélhetőleg Mi leszünk az elsők. Alázatosnak kell lennünk, és minden meccsen különleges hozzáállással kell játszanunk, mert ez az egyetlen út. Ez számunkra egy nagyszerű kezdés volt, hogy elinduljunk a Bajnokok Ligájában, és egy jó eredménnyel rukkoltunk elé, a csalódást keltő Atlético meccs után. A megnyert mérkőzéssel, és a gólokkal talán egy kicsit visszaszereztük a bizalmat.” – elmélkedett Modric, a Real sikerének fontosságáról.
Balogh József
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember