Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A Manchester United, és az angol válogatott támadója, Wayne Rooney egyelőre még az eltiltását tölti, ám a jelek szerint kényszer pihenője alatt sem nyugodhat, lévén menedzsere burkolt fenyegetést címzett neki.
Wayne Rooney még a múltkori, West Ham United elleni mérkőzésen érdemelte ki a játékvezető „elismerését”, egy megérdemelt piroslappal.
A kétmeccses eltiltását töltő Rooney elviekben úgy készülhet, hogy mint a „Vörös Ördögök” csapatkapitánya, bérelt helye van a kezdőcsapatban. Ám úgy tűnik, hogy a meghökkentő húzásairól is hírhedt Louis van Gaal ezt is egy kicsit másként gondolja:
„Senki sem csak sétálgat a csapatban. Mindent meg kell tenni az edzéseken. Mindig azt mondom, hogy nem a játékosok neve számít, még ha az a legjobb is a csapatban. Wayne Rooney, Michael Carrick, és Phil Jones nagyszerű játékosok, de néha mások is lehetnek egy kicsit jobbak.”.
A Manchester United holnap este, a West Bromwich ellen zárja a Premier League 7. fordulóját.
Balogh József
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…