A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A klub tulajdonosa a Sport/Voetbal Magazine-nak adott interjújában kifejtette, hogy egyeztettek befektetőkkel az Újpest FC lehetséges eladásról.
Roderick Duchatelet azt mondja, hogy nem áll érdekében túladni az Újpest FC-n, de felesége – Valerie Gys – azt mondta, hogy egy jó ajánlattól nem zárkóznának el és ezek szerint van az a pénz, amire nem mondanának nemet. Elmondásuk szerint boldogak itt, de mindig figyelni kell a beérkező ajánlatkora és lehetőségekre.
Érdekes az eladás gondolata, hisz a munkának és befektetésnek már eredményei is voltak. Az elmúlt fél évben Magyar Kupát – a Diósgyőrt győztek le a 0:0-val záródó 90+30 perc után tizenegyes párbajban, ahol 4:3 lett a vége – és Szuperkupát – ugyancsak hosszabbítás utáni tizenegyesekkel tudott győzni a Debrecen ellen 5:4-re – is tudott nyerni a csapattal.
Az esetleges eladás nem jelentené azonban azt, hogy az Újpest kikerülne a Duchatelet család által fenntartott futballbirodalomból, hiszen a csapatok közötti játékos mozgásban az új tulajdonos ellenére is benne maradhat az egyesület. A belga család a Standard Liege, a Charlton, az Alcorcón, a Carl Zeiss Jena, illetve közvetve a St.-Truiden csapatait birtokolja. Roderick Duchatelet egyedül az Újpestet irányítja, míg édesapja – Roland Duchatelet – felel a többi klub menedzseléséért.
Acsádi Gergő
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!