Megállíthatatlan Győr, látványosan fékező Loki
Rangadóra került sor a bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján. A címvédő Debrecen látogatott Győrbe azzal a szándékkal, hogy megszakítja négymeccses vereségsorozatát…
Rangadóra került sor a bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján. A címvédő Debrecen látogatott Győrbe azzal a szándékkal, hogy megszakítja négymeccses vereségsorozatát…
Tegnap este totális csődöt mondott a Hamburg csapata, amellett, hogy beleszaladtak egy 2-0-ás sima pofonba a Düsseldorf ellen még csapatkapitányukat is hosszú időre elvesztették..
Most, hogy menesztették Mano Menezest természetesen azonnal elindultak a találgatások, vajon ki lesz az a szakember aki átveheti a Selecao kispadját és irányíthatja majd azt a 2014-es VB-n….
A hét közepén nagy események zajlottak le a Chelsea háza táján. A Juve elleni BL vereséget követően Abramovic menesztette a Sikeredzőt Di Matteot, ezen történések előtt a szurkolók…
Romário ez egykori brazil kiválóság soha nem rejtette véka alá véleményét, és mindig nyíltan kritizálta Mano Menezest, akit most már nyugodtan említhetünk ex-kapitánynak…
A kontinentális konföredáció (CAF) pénteki közleményében megnevezte azon öt játékos nevét, akik továbbra is harcban vannak a 2012-es esztendő legjobb afrikai játékos címéért. A végső…
Meglepő és váratlan döntés született Brazíliában, menesztették a válogatott szövetségi kapitányát Mano Menezset. A tréner 2010-ben vette át a válogatott irányítását és nem titkolt célja volt…
A sajtóban több helyen is megjelent, hogy Mesut Özil a Real Madrid és a német válogatott kiválósága szerepel az újgazdag Manchester City bevásárlólistáján…
ó pár héttel ezelőtt beszámoltunk róla, hogy Adriano Leite Riberio, a korábbi kiváló Inter és brazil válogatott csatár kapott egy utolsó és meglepő lehetőséget korábbi csapatától a Flamengo…
A múltkori botrány után ismét rangadón bizonyíthatnak Ddzsudzsák Balázsék, reméljük ezúttal nem szakítja meg a mérkőzést semmilyen szurkolói rendbontás. A fővárosi rangadón a házigazda…
A második helyezett gelsenkircheniek otthonába látogat szombaton az újonc frankfurti gárda, s egy igazán emlékezetes találkozóra van kilátás!
A péntek esti nyitómérkőzéssel kezdetét veszi a Bundesliga 13. fordulója, amely – a korábbiakhoz hasonlóan – sok izgalmat és érdekes jelenetet ígér!
A 2013 januárjában sorra kerülő, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség által szervezendő zürichi gálán a legjobb hátvédek szűkített listájára két Bundesliga-játékos is felfért…
A csütörtöki sajtóközlemény szerint 2040-ig meghosszabbították a bérleti szerződést.
Bukarestben gázolt a Stuttgart, Hajnal Tamás a szünetbne lépett pályára. A Köbenhavn győzelmével véget érő moldei mérkőzés következtében a román, a német és a dán csapat is továbbjuthat még…
Optimális esetben már a mai napon történelmi tettet hajthat végre a Videoton futballcsapata, ugyanis első magyar gárdaként továbbjuthat az Európa Liga csoportküzdelmeiből Ehhez…
A mai napon kerül megrendezésre az Európa Liga csoportküzdelmeinek 5. fordulója. Láthatunk számtalan derbit, kiemelt mérkőzéseket, nagy a küzdelem a továbbjutásért. Külön öröm…
A Bajnokok Ligája H-csoportjának szerdai játéknapján két hazai győzelem született, így tulajdonképpen a legfontosabb kérdés eldőlt: nyolcaddöntőben az Arsenal és a Schalke…
Míg a németek örömfutballt mutattak be Amszterdamban, a spanyol sztáralakulat egy igen kemény mérkőzést játszott a City of Manchester Stadionban, azonban a döntetlen ellenére…
ellélegezhetnek a Milan drukkerei, a piros-feketék kiharcolták a továbbjutást. A Zenit már este nyolcra elvesztette szinte teljes reményét, ugyanis 0-2-ről felállva nem tudták..
Eldőlt, hogy melyik két klub jut tovább az A jelű négyesből, már előre elárulhatjuk, nem történt meglepetés. Lássuk az eredményeket!
Véget ért a Bajnokok Ligájának utolsó előtti csoportköre, az összes eredmény tudatában, már kijelenthetjük, 13 klub már ott van a legjobb tizenhat között, három kiadó hely van még…
Ma eldőlhet a harc, a másik továbbjutó helyért is, miután az előző körben azt már a Porto biztosította magának. Így tehát nem kis tétje lesz a PSG ukrajnai vendégjátékának, nem úgy…