Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Esetleges győzelemével a mennyekbe juthat a Vidi

Optimális esetben már a mai napon történelmi tettet hajthat végre a Videoton futballcsapata, ugyanis első magyar gárdaként továbbjuthat az Európa Liga csoportküzdelmeiből  Ehhez természetesen két vállra kell fektetnie a belga Genk együttesét, és a Baselnek szintén ki kell kapnia a négyes utolsó helyezettjétől, az eddig nagy csalódást keltő portugál Sportingtól. Paulo Sousa Vidije az eddig lejátszott négy mérkőzésén hat pontjával a második helyen áll, két hazai mérkőzését megnyerte, idegenben nem szerzett pontot. Most az a belga Genk gárdája lesz az ellenfél, amelytől az első körben simának tűnő, 3-0-ás vereséget szenvedett. A mai este viszont otthonukban játszanak a fehérváriak, akiknek jelenleg saját kezükben van a sorsuk. Svájcban, a Basel vendégeként fegyelmezetten védekezett a magyar élcsapat, de a meccs hajrájában kapitulált a védelem. A székesfehérvári tizenegy hazai pályán is a zárt védekezést favorizálja, így nem a tipikusan a házigazdaként más együttesektől esetleg megszokott játékot hozza, de modern kontrákkal sikerült eddig meglepni a Sportingot, és a svájci csapatot is.

Nos, nem tudjuk mi lesz a mai taktika, de mindenesetre hasonló támadásvezetésre, és ami szintén fontos, legalább ugyanolyan jó helyzetkihasználásra lesz szükség Sousa fiainak, mint különösen a Sporting ellenében tették meg ezt. Az is előnyős lenne, ha hasonlóan a két itthoni találkozóhoz sikerülne az első percekben gólt szerezni. Kihangsúlyozva, komolyabb továbblépési esély a 3 pont begyűjtésével lenne, így igen fontos lenne a siker. A hétvégén nem tudott nyerni Pécsett a Vidi, és a portugál mestert ismét a lelátóra küldte a játékvezető heves reklamálása végett. A mai napon, mivel az EL más versenysorozat, természetesen ott ülhet a kispadon. Elmondása szerint nagy lehetőség előtt állnak, és igyekeznek kiharcolni a továbbjutást. A védő Stopirán kívül mindenki a rendelkezésre áll, így csaknem a teljes keretet bevetheti a szakvezetés, hogy elvegyék a belgák veretlenségét. A tréner, a csapat hivatalos weboldalának, a vidi.hu-nak azt nyilatkozta, hogy annyit kockáztat majd együttese, amennyit a Genk játéka enged, így ebből is érezhető, hogy ismét nagy gondot fordít a fehárvári szakvezetés a védelem megszervezésére.

A vendégek feltételezhetően nem bánkódnának az egy ponttal sem, bár ez esetben vigyázniuk kell majd, nehogy vereséget szenvedjenek az utolsó fordulóban. Nem a legjobb előjelekkel várják ugyan a találkozót, mivel a bajnoki főpróbán fontos rangadót veszítettek a Cercle Brugestől idegenben. Hazájuk pontvadászatában az 5. helyen állnak, vélhetően komolyabb célkitűzéseik vannak Köteles Lászlóéknak. A magyar kapus eddig hat összecsapáson védte a hálót az idén, utóbbi időben viszont a belga vetélytársa K. Van Hout kapott bizalmat. Több orgánumban is megjelent, hogy várhatóan teltház lesz Székesfehérváron, jeles vendégekkel, olimpikonokkal. Aki nem tud személyesen ott lenni a Sóstói Stadionban, az a TV képernyői előtt követheti nyomon az eseményeket, ugyanis a találkozót a Story4 csatornája élőben közvetíti 18:40-kor kezdődő műsorában.

Videoton – Genk 19:00

Szerző: Hidegh Gergely Béla