BL Videó: Kuyt gólja kevés volt előny a Szpartak Moszkva csapatánál
A BL főtáblára kerülésért játszanak a csapatok az utolsó fordulóban. A Szpartak Moszkva csapata fogadta a Fenerbahce csapatát kora este, az eredmény pedig a hazaiak számára…
A BL főtáblára kerülésért játszanak a csapatok az utolsó fordulóban. A Szpartak Moszkva csapata fogadta a Fenerbahce csapatát kora este, az eredmény pedig a hazaiak számára…
Lezárult egy nagy kérdés, miszerint hol folytatja pályafutását Adebayor. A Manchester City csapatánál idén is kijelentette Roberto Mancini vezetőedző, hogy nem számol…
Keveseknek lehet ismerős az a név, hogy John Guidetti. Nos, ő a Manchester City 20 esztendős csatára, akiért sorban állnak a kérők. A svéd válogatottban már bemutatkozó…
A Manchester United csapata hivatalos oldalán tette közzé, hogy öt éves szerződést Európa egyik legtehetségesebb balhátvédjével…
Tegnap este volt esedékes a Gamper-kupa, melyen a Sampdoria csapata volt idén a Barcelona ellenfele. A találkozót úgy hirdették, hogy az 1992-es BEK döntő visszavágója…
Az argentin labdarúgó bajnokság első ligájában óriási gólt lőtt a Newell’s Old Boys játékosa Ignacio Scocco, aki mintegy 25 méterről lőtte ki a jobb felső sarkot egy óriási lökettel…
A videón egy brazil alsó osztályú találkozót láthatunk, ahol egy lövés nem éppen sikeredik jól. Olyannyira mellé megy, hogy a kapu mögötti lakóház ablakán megy be a labda….
Hétvégén Agüero súlyos sérülést szenvedett és kidőlt a City soraiból. Így jelenleg Balotelli, Dzeko, Tevez és az az Adebayor áll Roberto Mancini rendelkezésére, akire nem igazán…
Az FTC hivatalos honlapján a Fradi.hu-n jelentette be, hogy Ricardo Maniz váltja Détári Lajost a klub kispadján. Mint arról tegnap már beszámoltunk, a derbin elszenvedett…
Mint arról már korábban beszámoltunk a Bilbao csapatával nem hosszabbít szerződést az EB és VB győztes spanyol válogatott csatár Fernando Llorente, akinek szezon…
Hétfőn a Manchester United és az Everton csapata is megkezdte a szezont. A találkozón némi meglepetésre a hazai gárda volt a sokkal kezdeményezőbb és vállalkozóbb, ennek meg is…
Egy nívós sportoldal a Goal.com összeállította annak az 50 játékosnak a listáját, akik szerintük a legjobbak voltak a mögöttünk lévő szezonban…
A brazil ligában a Santos–Corinthians (3–2) mérkőzésen hihetetlen bírói tévedéssorozat történt. Olyan bármely bíróval előfordulhat, hogy egy kétes szituációt elnéz…
A Mirror értesülései szerint Sir Alex Ferguson újabb nagy húzásra szánta el magát. A hírek szerint Van Persie megszerzését követően újabb játékos érkezik a…
Mint azt már korábban megírtuk, menesztették Détári Lajost a Ferencváros vezetőedzői posztjáról. Egyből elkezdődtek a találgatások, ki lehet az új edző….
A brazil pontvadászat 18. fordulójában az Altético Mineiro fordulatos mérkőzésen 3–2-re legyőzte hazai pályán Seedorf csapatát a Botafogót. A találkozón nagyon elemében…
„Az FTC Labdarúgó Zrt. a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Détári Lajossal.” – Ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. Már Döme távozását megelőzően…
Afrikában is zajlik a Bajnokok Ligája küzdelemsorozata. A Etoile Sahel–ES Tunis mérkőzésen a szurkolók a meccs nézése helyett úgy döntöttek a pályára rontanak és randalíroznak…
Mint ismeretes Radamel Falcao az átigazolási piac egyik legkeresettebb játékosa volt. Ez nem csoda, hiszen az előző években letette a névjegyét. A Porto játékosaként 85 mérkőzésen lépett…
Régóta húzódó ügy, hogy Berbatov hol folytatja pályafutását. A támadó érhetetlen módon vált kegyvesztett csatárra a Vörös Ördögöknél, ennek az okát maga a…
A Sao Paulo 3–0-ra legyőzte a Ponte Pretát a brazil pontvadászatban. A találkozó első gólját a gólrekorder kapus Cani szerezte tizenegyesből, majd pedig Lucas Moura…
A sajtó szerint Theo Walcott az Arsenal szélsője sem marad a jelentősen meggyengült klubnál. A z angol válogatott játékos szerződéshosszabbítása nagyon régóta húzódik…
bajnoki címvédő Debrecen ma este Pécs vendégeként lépett pályára az NB1-ben é a találkozó nem úgy alakult, ahogyan azt a nyírségiek szerették volna. A 47. percben…
Mint azt már megírtuk ma a West Brom csapatába 266 nap után visszatért Gera Zoltán és óriási bombagólt szerzett. A mérkőzést követően egy nagyon boldog magyar…