Női U19-es válogatott: Kapott gól nélkül zártak a mieink
Felkészülési tornán szerepelt Szlovéniában az elmúlt héten Turtóczki Sándor vezette magyar csapat. A mieink imponáló fölénnyel végeztek az élen.
Felkészülési tornán szerepelt Szlovéniában az elmúlt héten Turtóczki Sándor vezette magyar csapat. A mieink imponáló fölénnyel végeztek az élen.
Egy hete elkezdte nemzetközi szereplését a Ferencváros és a Diósgyőr is, de nem lehetnek büszkék az első összecsapások eredményére.
Tovább magyarosodik az Újpest együttese, miután csütörtök délután bejelentették Holdampf Gergő szerződtetését. A középpályás két évre írt alá.
Visszatért korábbi csatára, Hrepka Ádám az MTK-hoz, a válogatott támadó szerda délelőtt szignálta szerződését. Eközben Garami József tanítványai két mérkőzést is játszottak Agárdon.
Nem így tervezték. Rekordok már az első félidőben elkezdtek megdőlni. Elsőként a világbajnokságok örök góllistája íródott át, miközben a germánok már-már alázó félidei játékkal rukkoltak ki.
A felkészülés finiséhez érkezett a Mészöly Géza irányította U19-es válogatottunk, amely tizenegy nap múlva megkezdi szereplését a hazai rendezésű EB-n.
Nem igazolhat a KTE, míg nem rendezi elmaradását korábbi csatárával szemben.
Liverpool kék-fehér feléből igazolhat a legutóbbi ezüstérmes, hiszen a görög utánpótlás-válogatott csatár, Aposztolosz Velliosz a kiszemelt.
Egy UEFA fejlesztési tornán szerepel a Turtóczki Sándor irányította női U19-es nemzeti csapatunk. A mieink az első mérkőzésen Szlovákiát múlták felül.
Francia sztárcsapat ellen lépett pályára szombat este a bajnok DVSC-Teva. A találkozó egyben Bernáth Csaba búcsúmeccse is volt.
A sorozatban tizenegyedik alkalommal megrendezett szombathelyi tornán három magyar együttes mellett egy román is harcba szállt.
Felejthető játékkal rukkoltak ki a csapatok, így csak az eredménnyel lehetnek elégedettek a németek, akik az elődöntőben vagy Kolumbiával vagy Brazíliával meccselhetnek. A franciák nem tudták megtörni a germán védekezést, de főként Neuert.
Nem tudott megegyezni a DVTK-val, így távozik Gohér Gergő, és Felcsúton folytatja. A kék-sárgák vezetőedzője, Benczés Miklós korábban már dolgozott együtt a védővel.
Nem hosszabbított négy lejáró szerződésű labdarúgójával a Diósgyőr. Július 1-től szabadon távozhatnak. Eközben észt válogatott és délszláv védő is érkezhet.
Az UEFA nyilvánosságra hozta a négy helyszínen megrendezendő magyarországi Európa bajnokság menetrendjét és televíziós programját.
Nem hosszabbítanak Nenad Rajiccsal Miskolcon, így távozik a szerb kapus. Zoran Kosticcsal a tárgyalások nem vezettek eredményre, így a középpályás is elhagyja a borsodi klubot.
Posztriválist kapott Lubos Kamenár, a győriek kapusa. A 29 éves szerb Milos Kocic három évre írt alá. Visszatért a klubhoz Nyíregyházáról Paku Roland, aki kölcsönben erősítette az NB II-es bajnokot.
Az újonc Nyíregyházánál folytatja pályafutását Spitzmüller István. A Debrecen középpályása az idei bajnokságban nem kapott lehetőséget a bajnoknál, ezért döntött a piros-kékek mellett.
Élvezhető első félidő, majd felejthető továbbiak után tizenegyesekkel jutott nyolc közé Brazília Chile ellen.
Hivatalos honlapján jelentette be a Fradi vezetése, hogy az Austria Wientől érkező Emir Dilaver aláírta kontraktusát a klubbal.
Miközben a Mai Helyzetben Vígh László a Puskás stadionról, és érintőlegesen a miskolci, székesfehérvári, szombathelyi, kispesti pályákról is beszélt, Székesfehérváron megtörtént a bejelentés.
Ismét terítéken a Puskás stadion, és az Olimpiai Sportközpont rekonstrukciója. Vígh László kormánybiztos beszélt a Sport TV Mai Helyzet című műsorában…
Elkészítette a keretét Thomas Doll, a Ferencváros együttesének vezetőedzője a keddi, Sliema Wanderers elleni idegenbeli találkozóra.
Hivatalossá vált, hogy Jérémy Serwy lila-fehérben folytatja, mindezt a klub honlapján jelentették be. Eközben az id kiderült, hogy José Maria Antón Samper távozik Újpestről.