VB 2014: Történelmi gól ellenére argentin siker – videó
Csak megnehezíteni tudta az F. csoport favoritjának dolgát a vb-újonc Bosznia, amely vereséggel mutatkozott be a tornán.
Csak megnehezíteni tudta az F. csoport favoritjának dolgát a vb-újonc Bosznia, amely vereséggel mutatkozott be a tornán.
A klub hivatalos honlapján köszön el a távozó szakember, aki Zalaegerszegre tart. A pmfc.hu-nak adott interjúból szemezgetünk.
A világbajnokság ideje alatt sem áll meg az élet a honi labdarúgásban, ezúttal hétvégi történésekről közlünk rövid összefoglalót.
Két hete ért véget a női élvonal 2013-14-es idénye. Nyolcrészes sorozatunkban a számokat is segítségül hívva elemezzük ki a csapatok szereplését. A hetedik részben az Astra együttesével foglalkozunk.
Világbajnoki selejtezőn léptek pályára a mieink Kazahsztánban, és ugyan a papírforma sima magyar sikert ígért, meg kellett – nem csak a meleg miatt – izzadni a győzelemért.
A finiséhez közeledik a hölgyek vb-selejtezője, amelynek keretében szombat délután Kazahsztán otthonában lép pályára Markó Edina együttese.
Három helyszín mutatkozik be a nagyvilágnak a világbajnokságon, most ezeket mutatjuk be.
A nap slágermeccse kétségkívül a négy esztendővel ezelőtti finálé visszavágója. De érdemes figyelni Kamerun és Mexikó csörtéjét, illetve Chile és Ausztrália összecsapását is.
Meggyőző játékkal nyert a selecao a nyitó meccsen, Neymar duplázott, így egy lépést tett Brazília.
Az első felkészülési összecsapás időpontja és az ellenfél is ismertté vált a zöld-fehéreknél.
Pár óra és útjára indul a labda Sao Paulóban, ahol a 20. világbajnokság nyitómérkőzését rendezik.
Nem minden fenékig tejfel a világbajnokság nyitó helyszínén, Sao Paulóban. A seregszemle nyitómérkőzésének otthont adó létesítményt mutatjuk be.
Az UEFA közzétette, mely együttesek nyerték el a rendezés jogát a 2014-2015-ös BL idény selejtezőire.
Másfél hete ért véget a női élvonal 2013-14-es idénye. Nyolcrészes sorozatunkban a számokat is segítségül hívva elemezzük ki a csapatok szereplését. A hatodik részben a Ferencváros együttesével foglalkozunk.
Öt aranyérmet is bezsebelt Vágó Fanny és Pinczi Anita a 2013-2014-es szezonban, miután szerda délután a román Olimpia Cluj megnyerte a román kupát.
Másfél hete ért véget a női élvonal 2013-14-es idénye. Nyolcrészes sorozatunkban a számokat is segítségül hívva elemezzük ki a csapatok szereplését. Az ötödik részben a Viktória együttesével foglalkozunk.
A harminckét együttes kereteit böngészve érdekes adatra bukkantunk. A 736 játékos közül többen is jubilálhatnak a világversenyen.
Nem sikerült dűlőre jutni a szerződéshosszabbítással kapcsolatban, így játékosként nem láthatjuk Tóth Pétert a Haladásban. Technikai vezetőként azonban számít rá a klub.
Ugyan selejtezőt kell játszania magyar bajnoknak, ám az első kalapból várhatja a sorsolást. Több korábbi kvalifikációs ellenféllel sem kerül össze Medgyes Péter együttese.
Lejár a kontraktusa Somodi Bencének, és közös megegyezés alapján nem hosszabbítja meg a kapus.
Nem sokáig marad munka nélkül a Diósgyőrtől távozó Kovács Zoltán. Korábbi sikerei helyszínén ismét számítanak tapasztalataira.
Az egy éves felsőőri kaland után Grazban folytatja a válogatott középpályás, Sipos Lilla.
Kicsit csendesebben csordogál az uborkaszezon, az ETO-nál azonban két játékossal kapcsolatban is friss hír érkezett.
Bő egy hete ért véget a bajnokság, és ezúttal a bronzéremért zajló párharcban érdekelt feleket kérdeztük, miként tekintenek vissza egyrészt a harmadik helyért zajló csatára, másrészt a szezonra.